Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

No végre, előválasztások! Avagy, most miért kell itt mindenen fanyalogni?!

BajnaiMesterházy.jpg

Azt látom, hogy egy ideje sokan fanyalognak az MSZP-Együtt 2014 tárgyalásokon. És most, hogy felcsillant az előválasztások lehetősége, hát ezen is képes egy csomó ellenzéki fanyalogni. Nem értem, miért.

Évekig arról ment itt a duma, hogy össze kell fogni. Most összefognak, erre megy a fanyalgás. Őszintén szólva a választások megnyeréséhez a legfontosabb elem az volt, hogy egyéniben közös jelölteket állítsanak. Ez már régen eldőlt, le is osztották a lapokat. Én hátradőltem a széken. Ennyi szerintem elég volna Orbán leváltásához, ha a szavazók hajlandóak lesznek a fotelből való panaszkodás helyett majd elfáradni a szavazásra, és leadni a voksukat a demokratikus ellenzékre.

A közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt egyáltalán nem biztos, hogy szükséges a győzelemhez, nem biztos, hogy nyerő stratégia. Mégis, azon fanyalognak itt már több hete a különböző fórumon kommentelő ellenzékiek, hogy miért nincs már meg az a közös lista, miért nincs meg a közös jelölt. No de miért, jövő héten már szavazás lesz?! Vagy mi?! Miről is maradunk le, ha esetleg nem mindjárt azonnal, még tagnap egyeznek meg erről?!

Mit kell ezen fanyalogni?! Azon lehet fanyalogni, ha az E14 populista. Azon is, ha az MSZP megalkuvó, vagy nem frissíti a politikusi garnitúrát (bár a frissítés mítosza el van túlozva), azon is, hogy az MSZP esetleg nem lép fel átütő programmal, és ötletekkel. No de kérem, végre itt egy érdekes ötlet, most ezen miért kell fanyalogni?!

Értelmes ember emberszámba veszi a másikat, és látja, elismeri, hogy a másik félnek is vannak érdekei. Szerintem egészen természetes az, hogy Bajnai és Mesterházy szeretné maximalizálni az érdekeinek érvényesítését. Természetes ez Bajnainál és Mesterházynál is. Nem értem, Bajnai miért fanyalog azon, hogy ha az MSZP például átadná a miniszterelnöki jelöltséget, akkor azért N képviselői helyet kér cserébe. Hát az MSZP is érdekekkel rendelkező párt, nem jótékonysági szervezet.

Ez teljesen érthető és elfogadható mindaddig, amíg nem állnak fel a tárgyalóasztaltól, és nem csapják egymás pofájába az ásványvizet. Márpedig az már hónapok óta egészen világos, hogy törésig most már nem fogják vinni a vitát. Akkor meg mit fanyalgunk itt?! Mit ugrik rá média a dologra, mintha a világvége lenne itt?! A média persze azért, mert hülyíti az embereket. De azért teszik, mert az olvasók ugranak erre. Miért ugranak?!

Én természetesnek veszem, hogy Bajnai, és Mesterházy megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a tárgyalásból. Autonóm, értelmes felek, joguk van a saját érdekeikhez egy bizonyos pontig, bizonyos keretek között ragaszkodni. Ez a keret pedig nem borult fel, ez a végső pont még nem jött el. Van még idő a választásokig. Gyurcsány azon fanyalog, hogy most az történik, amit ő februárban javasolt. Illogikus, amit kritizál. Azt mondja, itt a vége, mert már nincs idő. Mire nincs idő?! Nem kerget a tatár! Gyurcsány azt mondja, hogy logikus, ha a kisebb támogatottságú visszalép. És Bajnai makacs. Hát a kisebb támogatottság megmutatásának eszköze az előválasztás.

Ebben az érdekérvényesítésben én nem rökönyödöm meg az olyan kis trükkökön, hogy szivárogtatás a médiába, ilyen-olyan-amolyan képviselők küldése, ilyen-olyan-amolyan felhatalmazással. Egy kis csiki-csukizás, egy kis "jajj, belázasodtam, nem tudok elmenni tárgyalni". Ezek a dolgok kérem ma, Magyarországon a "kultúra" részei. Nem feltétlenül teljesen őszinte és nyílt emberekre jellemző, de hát kérem Magyarországon vagyunk, a 21. században. ez egy ilyen társadalom. Itt kérem így folynak a tárgyalások a kivitelezővel, az autószerelővel, a piacon, a randin. Az vesse rá az első követ, aki nem trükközik egy autóvásárlásnál az alkudozásban!

Ami az előválasztásokat vagy a közvélemény-kutatást illeti. Szerintem mindkét ötlet előrelépés. Van itt egy probléma: Bajnai vagy Mesterházy, amely már vagy egy éve foglalkoztatja az embereket, már egy éve probléma, már egy éve tüske az ellenzéki összefogásban. Ehhez képest mind a két megoldás frappáns, és nemcsak, hogy megoldja a problémát, de előrelépés a demokráciában.

Az, hogy egy kormányozni kívánó egyetlen formáció több miniszterelnök-jelöltet állít, és a jelöltek közüli választásban végül is megkérdezi a zembereket is, egyedülálló a magyar demokrácia történetében. Az MSZP eddig ezt elintézte házon belül. A Fidesz szintén. Most végre megkérdezik a választót. Mit fanyalog ezen?!

Mesterházy ezt az ötletet jókor húzta elő, tromfolnia kellett Bajnai felvetését. Ez egy profi húzás volt, én ebben azt látom, hogy Mesterházy képes a kormányzásra, hiszen egy nagyon jól előkészített lépést láttunk. Mesterházy ezt meg kellett, hogy tervezze, előre látta Bajnai lépését.

Az előválasztás mind az Egyesült Államokban, mind Franciaországban, és még bizonyára több más helyen is a demokrácia része. Én végigkövettem a francia szocialisták előválasztását tévé vitástul, választásostul, amelynek végén Francois Hollande került ki jelöltként. Ez kérem fejlett demokráciákban egy nagyon jó eszköz. A demokráciát növeli az, ha a népnek több szinten, több fokon van beleszólása a dolgokba. Akkor mit fanyalgunk itt Magyarországon?!

Anno, amikor ez felmerült, akkor olyan hangok voltak, hogy Magyarország kis ország. Igaz. Hogy ki finanszírozná meg a dolgot?! Hát ha Mesterházy ezt most javasolja, akkor minden bizonnyal meg is finanszírozná. Hogy az Együtt2014 nem tudja?! Hát lám, ez azért rávilágít egy fontos szempontra. Hogy az Együtt2014 esetleg nem képes egy országos kampányban versenyre kelni az MSZP-vel?! Hát kérem, ha ez így van, az csak rávilágít egy fontos szempontra.

Én az előválasztás híve vagyok, hiszen az MSZP ezek szerint hajlandó ezt megfinanszírozni. Szerintem nagy lépés ez a magyar demokráciának. Végre valami progresszív változás, végre egy érdekes ötlet! Kérem, ha ez megvalósul, akkor esetleg majd a jövőben a többi párt is fog ilyet szervezni. Elvégre micsoda dolog lenne, hogy a Fidesz maradi módon nem olyan demokratikusan bonyolítja le a dolgokat, mint az MSZP. Ahogy az Együtt2014-nek is nehéz kitérni az előválasztások elől, a Fidesznek is nehéz lesz. Persze amíg Orbán Viktor az egyedüli despota a házban, addig nem, de majd utána.

Szerintem az is óriási információ lenne, ha mi, és az előválasztásban résztvevő pártok képet kapnának arról, hogy végül is mennyire mozgósíthatóak a támogatóik, mekkora támogatottságuk van. Én úgy mérem fel a helyzetet, hogy egy ilyen előválasztás bár nyilván lesz, aki úgy veszi, hogy miért fárasztják kétszer a pártok őt, a többségnek mozgósító hatású lesz.

Én az előválasztások mellett vagyok, és ez egyéni, szabad véleményem, megírnám, ha ellene volnék. Egyébként nem kell ezen betojni, látszik a riportokon, meg fognak ezek állapodni, legrosszabb esetben valamikor a választások előtt.

A Piroslap Facebook oldalán indítottam egy szavazást arról, hogy melyik megoldás legyen. Jelenleg, 22:32-kor még csak pár szavazat érkezett. A mostani állás:

Szerinted az MSZP és az Együtt2014 hogyan döntsék el a közös miniszterelnük-jelölt személyét?

 
  13% (3 votes)
 
  48% (11 votes)
 
  39% (9 votes)

Az állást frissíteni fogom. Értelme akkor lesz, ha több szavazaton alapul az eredmény.

0 Tovább

Pistike, te még hiszel a Karácsonyban?

 

Lehet Más a Politika? Egy fenét lehet más.Soha nem hittem, hogy az LMP alapjában más párt lenne, mint a többi. Bár el kell ismernem, azt nem gondoltam volna, hogy Karácsony Gergely ennyire a pofánkba tud hazudni. Hát tud. Nem lépett vissza. És persze megmagyarázza a bizonyítványát, de ez pont ugyanaz a pitiáner szánalmasság, amit Szijjártó Péter is tud.

 

 

Nem, ma Magyarországon Nem Lehet Más a Politika. Talán más országokban sem, de ez most nem annyira érdekes. Magyarországon nem lehet, mert például ott volt az a 10000+ szavazó, aki még mindig a Fideszre szavazott, meg igazából egy olyan jelöltre, akit meg se neveztek, mivelhogy nem Láng Zsolt fog beülni abba a székbe, amelyre szavaztak. És ott van sok tízezer lakos, aki meg nem ment el szavazni, mert még mindig nem tudja felemelni a lusta fenekélt ahhoz, hogy megtegye azt a minimálisat, amit megtehet az ország érdekében.

Jó, tudom, azért nem szavaztak, mert egyik rosszabb, mint a másik, de azért a legkisebb rosszra még mindig fontos volna leszavazni, és akár 5 különböző rossz párt is jobb a Parlamentben, mint egy kétharmad. Tehát szimplán a legkisebbre is racionális szavazni. Még mindig jobb, ha több pártnak kell egyezkedni, mint ha egy csinálja a maga hülyeségét. Két hülye okosabb, mint egy.

És jó tudom, Karácsony Gergely atz mondta, hogy akkor lép vissza, ha olyan helyzet van. És persze a Fidesz megverte az LMP és MSZP jelöltjét együttesen is. Mert együttesen sem lett volna több, mint negyven százalék. De ez az a helyzet, amikor optimizmussal, összefogással el kéne vinni azt a sok bizonytalankodó, lusta szavazót a második fordulóban szavazni! Ez az a helyzet, amikor a Fidesz pocsék politikáját ki kéne használni, amikor egy jó kampánnyal nyerni lehet. Ha az LMP erre nem képes, ha ilyen tutyi-mutyi banda, akkor mi a fenét akarnak a politikában?!

És Nem Lehet Más a Politika Magyarországon, mert a politikusok is emberek, közülönk kerülnek ki. A mindennapi emberek legtöbbje szintén megbízhatatlan, ígérget, nem tartja be, hazudik és csal. Csalja például a feleségét, nem megy el a megígért randira, nem csinálja meg azt, amit megígért, és hazudik a feleségének arról, hogy hol volt, meg hasonlók. Ezt csinálják a közemberek, miért lennének a politikusok jobbak?

Azért, mert a politikusoknak van valami tesztjük, van valami diplomájuk? Nem, nincs, nem kell hogy legyen. Senki nem válogatja ki őket, nem válogatott emberek ők. Közülünk kerülnek ki. Azok lesznek politikusok, akik politikusok akarnak lenni, és megélnek a politika mocsarában. A tisztességes, értelmes embereknek ebben a mocsárban pedig nincs több esélyük. Mert a politika mocsarában ugyanaz a taposás megy, mint a mindennapi életben, a munkában, a cégekben.

Vagy talán igaz az, hogy a választókban legalább annyi bölcsesség lenne, hogy a jelöltek közül az okosabbat, tisztességesebbet válasszák ki? Ugyan már, hogy lenne! Nem is ismerik a jelöltet. Most láttuk, hogy akár úgy is szavaznak jelöltre, hogy meg sincs nevezve. Az LMP legalább megnevezte, mi lesz Karácsony helyett (húsvét:), de mi értelme ennek? Mi mást mutat ez is, mint hogy a szavazók nem ismerik a jelöltet? Mit mutat az, hogy ezt meg lehet csinálni a szavazókkal? Hogyan válogatnák akkor ki a szavazók a tisztességesebbeket, okosabbakat?

Ha nincs pozitív szelekció, akkor pedig a politikusaink ugyanolyan eloszlást fognak mutatni, mint a közemberek: sok tisztességtelen, buta ember, és néhány tisztességes és néhány okos. Ennyi, ezt kaptuk, ezt érdemeltük.

0 Tovább

Orbán utolérte Lukasenkót, a cél Észak-Korea

Lukasenko, Putyin és Orbán megy a kelet felé vezető úton. Az Urálban a hegy tetején szemléli őket két jobbikos, szkíta vadász. Megszólal az egyik: Szerinted ki ér előbb Észak-Koreába?

***

Még tavaly, év végén írtam arról, hogy Orbán Viktor lukasenkói útra lépett a diktatúra felé. Emlékszem, akkor hőbörögtek a fideszes olvasók, hogy mit riogatunk itten. Hosszú hónapok teltek el, és azóta Orbán sok alávaló, durva, buta dolgot tett, de ezek közül itt most csak a diktatúra építését emelem ki. A már decemberben előrelátható médiatörvény életbe lépett. A fidesznyikes hőbörgés megint arról szól, hogy ugyan már, mi baj történt? Hát elfoglalták az MTV, és félig az index.hu-t. Kis lépés ez Orbán Viktornak, elég nagy baj ez az emberiségnek. Mármint a magyar emberiségnek, a zembereknek. A törvény élesítve van, hogy még hol, és mikor veti be a Führer, nehéz lenne kiszámolni, és azt is, hogy kit hogyan talál meg.

A Tákolmányról írtam már eleget, nem is ragozom. Annyit említek, hogy még ez is csak egy repülő nehéz kő, január elsejétől fogják a zemberek meglátni, hogy amit mondtunk, mennyire igaz, vagy akár még rosszabb is lehet.

Sokak elképzelésénél egész biztosan rosszabb lesz, mert például tegye a szívére a kezét az olvasó, gondolta volna, hogy a Viktatúra majd be fogja tiltatni a tüntetéseket?! Ugye, hogy nem? Persze mi sejtettük. Mi mondtuk, hogy ebből diktatúra lesz.

A puhatolózás a kínai látogatáskor elszabotált Tibet melletti tüntetések voltak. Arra nem sokan kapták fel a fejüket, ilyen önzőek a zemberek: Tibet, ugyan már, kit érdekel. De lehetett sejteni, hogy ez csak a szokásos Orbánus tapogatózás, és íme, ma már azt is megéltük, hogy Orbán államának rendőrsége betiltja a tüntetéseket. Nem is egyet, hanem sorozatban.

Schiffer András mondta nemrég egy riportban: "A demokrácia végéről addig nem nagyon lehet beszélni, amíg megvan a lehetősége annak, hogy a jelenlegi mamuttöbbség demokratikus úton eltávolítható. Ennek az esélye még adott. "

Hát, "kedves" Schiffer András, csak szólok, most már lehet beszélni arról a diktatúráról, nagyon ideje volna beszélni. Addig beszélj, amíg még beszélhetsz, mert nemsokára ezt sem lehet! Egyébként is, valószínűleg minél inkább diktatúra lesz, annál inkább lesz már késő beszélni róla.

Nem tudom, mit gondolt Schiffer, amikor ezt a szánalmasan vagy aljas módon tutyi-mutyi szöveget mondta. Mert én azt igazán nem tudom elképzelni, hogy Schiffer András majd a diktatúrában feltör a barikád tetejére, és a golyózápor közepette a Parlament ellen vezényli az LMP-s partizánokat. Szóval talán addig kellett volna beszélni a diktatúráról, amíg még demokrácia volt, illetve most kellene, mert beszélni talán még lehet. Tüntetni már nem. Tehát arról kellene beszélni, hogy akkor mégiscsak ki kéne menni az utcára, a tiltás ellenére.

Ma a Fideszes állam rendőrsége betiltja a tüntetéseket. Az az álszent, kétszínű Fidesz, amely 2006-ban diktatúrával riogatta a népet, és amely kordont bontott. Van pofájuk hozzá. Azóta már sokszor használtak ők is kordont a Parlament körül. És akkor elmagyarázom, hogy miért volt 2006-ben demokrácia, és miért van most diktatúra. 2006-ban a Kossuth-téren egy hónapig tüntethetett a tömeg, az a tömeg, amely összevizetle a teret, amelynek engedélye sem volt a tüntetésre. Az a tömeg, amelynek egy része megostromolta a tévészékházat, barikádokat emelt Budapest utcáin, kirakatokat tört be, kukákat gyújtogatott fel.

Ezt a tömeget végleg akkor oszlatták fel, amikor egy fontos nemzetközi esemény tőszomszédságában fegyvereket találtak náluk. Ekkor oszlatták fel az engedéllyel nem rendelkező, engedélyt nem is kérő tömeget. Ez a tömeg eközben elkötött egy tankot, és megint barikádokat emelt és gyújtogatott. A 2006-os oszlatás törvényes volt, és demokratikus. Akkor is, ha voltak egyedi túlkapások, mert az egyedi rendőrök vitték túlzásba a dolgot, nem a rendőrparancsnokság szegett törvényt.

Ma viszont a rendőrparancsnokság szeg törvényt, ugyanis a rendőrségnek kutya törvényi kötelessége tudomásul venni a tüntetést, és biztosítani azt. Semmiféle betiltásra nincsen joga.

Miért fontos ez a különbség? Azért, mert 2006-ban a rendőrség nem szisztematikusan rombolta a demokráciát (a zavargók inkább). Pár ember ellen elkövettek sajnálatos dolgokat, de ez nem rombolta a demokráciát. Ebből nem lett rendszer, ettől még később is voltak tüntetések, a demokrácia egésze nem vesztett 2006-ban semmit. 2006-ban az emberek tüntetéshez való joga nem foszlott szét, hiszen utána számtalanszor tüntettek. Például soha egyetlen Fidesz gyűlést nem oszlatott fel a rendőrség akkor sem, és utána sem. (A Fidesz gyűlésnek rég bejelentett vége volt, mire az Astorián oszlattak)

Ma viszont az embereket a tüntetéshez való jogától fosztják meg. Ki kell mondani, demokratikusabban éltünk nyolc évig. Sőt, demokratikusabban éltünk húsz évig. A 2006-os visszaélések során elszenvedett sebek be tudnak gyógyulni. De a tüntetéshez való jogot mikor szerezzük vissza Orbántól?!

A demokrácia nem akkor kerül veszélybe, amikor randalírozást oszlatnak fel, nem is akkor, amikor egy-két rendőr visszaél a helyzetével. Ilyen előfordul jobbfajta demokráciákban is, sőt, az, hogy az állam védi a rendet, egyenesen szükségszerű a demokráciához. A demokráciának akkor van vége, amikor a bejelentett tüntetéseket kezdik el betiltani. Ezt mondja a józan ész, és a nemzetközi példák is, mint Kína, Oroszország, az arab diktatúrák és forradalmak.

A cikk címe az, hogy Orbán utolérte Lukasenkót. Ezekben a napokban érte utol. Mert Fehéroroszországban is vannak választások, és vannak pártok is. De ezek a pártok nem rendelkeznek erős médiával. Magyarországon az ellenzék szintén gyenge médiával rendelkezik. A Fidesz mellett van az Echo, a HirTV, az MTV is. A Fidesz mellett van a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, és a legfontosabb ellenzéki portált, az Indexet félig elfoglalták. Csak idő kérdése, hogy mikor foglalják el teljesen.

A Fidesz a választási rendszert is manipulálja, ezzel is az ellenzéket gyengíti. Minden úgy van, ahogy Fehéroroszországban, és ma már a betiltott tüntetésekkel teljesen utolérte Orbán Lukasenkót.

Fehéroroszország stagnáló ország, Európa szélén van, nem tagja, és soha nem is lesz tagja az EU-nak. Fehéroroszország benne ragadt a keleti despotizmusban, Európa legdespotikusabb állama Oroszországgal együtt. A napokban Magyarország felzárkózott hozzájuk. Gazdaságilag is, politikailag is. Nem is titokban, hiszen Orbán Viktor nyíltan mondja, hogy kelet felé orientálódik. Mind gazdaságilag, de mint látjuk, jogállami kérdésekben is. Kizavarja az országból a nyugati bankokat, a nyugati befektetőket, Kínával kokettál, gazdasági sagnálást hoz létre. Az EU-val nyíltan szembe fordul, és ha kell, simán ki is fog lépni belőle.
 

Nem hiszitek? Amit egy éve, két éve jósoltunk, Orbán mindezt megcsinálta. Ideje volna már elhinni, hogy folytatni is fogja. Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg. Talán Kínában? Szíriában? Észak-Koreában?

Nem engedhetjük ezt meg! Ki kell menni százezreknek és millióknak! Ki kell menni tüntetni akkor is, ha nem engedélyezik!  Ki kell menni akkor is, ha ellógtok a munkahelyről, ha utazni kell, ha nem érnétek rá, ha fáradtak vagytok, ha nincs kedvetek! Mert jobb ma egy ellógás, egy buszjegy kifizetése, mint holnap egy Észak-Korea! Az életünkről van szó, az elkövetkező évtizedekről.

ELÉG VOLT! Elég volt ebből az elmúlt húsz év

leginkább HAZUG,

leginkább NÉPNYÚZÓ,

LEGBÉNÁBB

és DIKTÁTOR

kormányából! Ha nem akartok holnapután Észak-Koreában ébredni, akkor még ma menjetek ki az utcára tüntetni!

TUNÉZIÁBAN,

EGYIPTOMBAN,

LÍBIÁBAN

ezt nem engedték meg a hatalomnak. Mi miért engedjük? Miért hagytuk, hogy így legyen?!

0 Tovább

progressziv

blogavatar

Nem a Fidesz, nem a Jobbik, és a többi párt sem egészen tetszik, de liberális és kicsit baloldali vagyok. Brendel Mátyás blogja.

Utolsó kommentek