Ezúttal megvédem Gyurcsányt. Mert felületes "kritikusaimmal" ellentétben én nem ab ovo és nem zsigerből, és nem utálom Gyurcsányt, de nem is imádom. Ha jogos kritizálom, ha jogtalanul kritizálják, megvédem.

A napokban pedig Gyurcsányt olyanért kritizálták meg, ami nagyrészt jogtalan. Leginkább a zIndex.hu és csatlós bloggerfalkája irányából. A hangot Szily "nomen est omen" László adta meg, és a csahos horda ment utána. Szily "cikke" a zIndex klasszikus, jól bevált, semmiről nem szóló, nem informatív, "nem is tudom pontosan miért utálom, de utálom", zsigeri, utálkozós, cinikus, nihilista odapottyantásai közül való. Nettó cikizése olyan embereknek, akik ott és akkor ezt különösebben nem érdemelték ki.

Történt ugyebár, hogy Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkba kezdett (a hir24 cikke normális cikk, íme, ilyen a normális beszámoló) az előzetes regisztráció miatt. Az ügy helyes, nemes, sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy talán a legfontosabb aktuális ügy, mert ezen dőlhet el, hogy sikerül-e Orbánnak fehéroroszországi stílusban konszolidálnia hatalmát. Orbán lukasenkoi térnyerése a zIndexnek és ezen belül szillynek nyilván nem érdeke. Nem az a bajuk ezeknek Gyurcsánnyal, hogy most éppen rossz ügyért, rossz oldalon harcol. Koránt sem. Az ő bajuk az, hogy egy jó kis Gyurcsány-rugdosásért eladnák ők az édesanyjukat is. Mármint silly & co.

A Gyurcsány-rugdosásra pedig hát van igény. Ugye, ahogy a vicc szól, hogy "de igény, az lenne rá". Namost a zIndex szép gátlástalanul meglovagolja, sőt, gerjeszti ezt az igényt. Amiben, mint mondom, az a szánalmas, hogy közben tényleg nem az az érdekük, hogy a Viktatúra építgetését bagatellizálják. A zIndex bizonyára nem örül a Viktatúra mindent ellepő elnyomásának. De ahogy mondtam, akár a saját édesanyjukat is...

Szilly tehát kielégíti ezeket az alantas indulatokat. Jól körbenyalogatja, beletapicskol, dagonyázik bennük. Végül is ez is a prostitúció egy különleges formája. És Orbán vagy jól ráérzett, vagy szerencsés módon rátalált arra, hogy a magyar nemzetnek, vagy a zIndexen szocializálódott silly embereknek van igényük rugdosásra, sőt, nekik ez lépi át az ingerküszöböt, ők erre élveznek. Nyilván a Dívány magazinon szoktak rá erre a perverzióra. És látá Orbán, hogy ez jó. És silly meg hát szegény nem látá, hogy Orbán kis pitbullja, hogy beprogramozták, és szépen, parancsszó nélkül, automatikusan csahol arra, amire az agyát mosták. A szomorú, hogy az egyáltalán nem annyira jobb oldalon is működik ez a beprogramozás. Sikerült Gyurcsányból egy nagy bűnbakot csinálni, és bármikor elő lehet venni, sőt, a zIndex magától elő is veszi. Gyurcsány minden megmozdulására ész nélkül ez a reakció.

Silly cikkében, mint mondtam, nincs információ. Nem tudjuk meg belőle, hogy miért rossz az előzetes regisztráció. Nem ír erről. Nem ír arról, hogy elsősorban a Fidesznek kedvez a dolog, nem ír arról, hogy ez a demokrácia, az egyenlő szavazati jog elég súlyos csorbulása. Igazából szinte semmiről nem ír. Artikulált kritikát sem tud megfogalmazni, mert ahhoz szüksége lenne egy második neuronra is. Amit artikulálatlanul megfogalmaz, abból egy dolog lehetne elgondolkodtató, ha ez a fogalom nem állna eleve távol a silly and co. emberektől. Ez pedig az a kérdés, hogy Gyurcsány éhségsztrájkja mennyire van profin megszervezve, lehetne-e ezt jobban csinálni.

Egyrészt nyilván lehetne. Az éhségsztrájkra rá lehetne még szervezni dolgokat, lehetne kreatívabb ötletekkel még dobni rajta egy kicsit. A DK-ban valóban, szintén nem észkombájnok ülnek, van ott is silly intellektuális nívójáról elég ember. És ahogy tapasztaltam, nem is igazán igyekeznek azon, hogy esetleg értelmes, kreatív embereket megnyerjenek maguknak. A DK holdudvarában vannak olyan emberek, akik értelmesek, mint Bauer Tamás, de ő egy kicsit távol tartja magát az ilyen dolgoktól. El tudom képzelni, hogy miért, részben érthető. De azért a DK igazán jobban tenné, ha az értelmes, kreatív embereket próbálná megnyerni, és nem azokat a kreténeket, akikkel én találkoztam a DK bizonyos posztjain.

Ugyanakkor nézzük meg ezt a dolgot a másik oldalról! Most végül is mit vár Lacika? Ahogy a "cikkében" célozgat, azt várja, hogy valaki a fenekébe dugott furulyával (azért ez az anális példa sokat elárul Szilyről) adjon elő valami produkciót? Egészen biztos az, hogy ezt az éhségsztrájkot még fel kell dobni valami cirkusszal is? Sillynek és a zIndexen szocializált embereknek lehet. Nekik végül is az ingerküszöbüket az erőszak, a szex éri csak el, tehát nekik valóban nem ártana egy kis nem akarom specifikálni miféle perverzitás, arra tódulnának.

De egyébként normális embereknek elég nehéz volna megmondani, hogy mivel kellene még kiegészíteni Gyurcsányék akcióját. Az ügy fontos és nemes. Az akció módja klasszikus, és párszor bevált. Nem tudok róla, hogy Gandhi például a fenekével furulyázott volna még pluszban, hogy a silly & co. igényét is kielégítse.

Ahogy például éhségsztrájkoltak, éhségsztrájkolnak az MTV székház előtt Nagy Navarróék is, és az akciójuknak a hibája nem az éhségsztrájk volt, hanem az, hogy nem tudták a topon abbahagyni. Ugye ki hiszi azt el, hogy december óta nem ettek?:) Gyurcsányék ebben meggondoltak, előre bejelentették, hogy csak korlátos ideig sztrájkolnak. Nyilván helyesen becsülték fel, hogy meddig bírják, hogy nem fognak kicsikarni semmit, tehát jobb, ha előre bejelentik, hogy csak egy időre kívánnak az ügyre figyelmet vonni. Nem ébresztenek túlzott várakozásokat, és akkor a relatív sikernek nagyobb az esélye. Ez is helyes.

Ha megnézzük, akkor hasonlóan akciózós párt Magyarországon az LMP és a 4k!, és ha meggondoljuk, mindkét pártban pozitívum az, hogy akcióznak. Akcióztak. A negatívum, az más dolgokban nyilvánul meg. Egyik pártban sincs eléggé értelmes garnitúra, és elég értelmes politikai program.

Normális esetben egy ilyen fontos ügy, mint az előzetes regisztráció, egy ilyen akcióval, mint az éhségsztrájk, egy ilyen résztvevővel, mint a DK és egy ex-miniszterelnök, jelentős és pozitív visszhangot váltana ki. Lacika kifogásolja, hogy kevesen jelentek meg, nincs elég nagy visszhang. De ez nem Gyurcsányék kritikája. Ez bizony a zemberek kritikája, akiknek a fején most fát lehetne vágni, akkor sem mozdulnak. Ez a magyar nép, ez sajnos megérdemli Orbánt, nem jobb nála. Nagyon kevés a kivétellel lusták, közönyösek, buták, beletörődöm alkatok.

Silly azt is kifogásolja, hogy Gyurcsányék miért értelmetlenül akcióznak, miért nem csinálnak valami hatékonyabb dolgot. Hát könyörgöm, silly melyik országban él?! A magyar nép agyhalott ötvenkevés százaléka kétharmadot adott ennek a diktátornak, hát látjuk, hogy sem a Palramentben, sem népszavazáson, sem az Alkotmánybíróságon, se máshol nem lehet elérni semmit. Mi a fenét akar Lacika?! Van-e bármi jobb ötlete?! Nincs. Akkor meg miért nem csukja le azt a hülye laptopját?!

A másik, hogy az, hogy az éhségsztrájknak milyen visszhangja van, pont a silly & co. múlik. Igen, sajnos az ország oda jutott, hogy ilyen tátott szájú, méla gyerekeken múlik az ország sorsa, mert valamiért bizonyos szerkesztőségekben, tévékben, más posztokon ilyen emberek ülnek. Aztán csodálkozunk, hogy milyen állapotok vannak az országban.

Tehát silly & co. felelőssége az, hogy az egész kérdést lejáratja, és ezzel Orbán malmára hajtja a vizet, vagy valami értelmes és pozitív dolgot ír róla. OK, az sem baj, ha mondjuk megemlíti, hogy esetleg még lehetne valami kreatív dolgot csinálni, amennyiben mond valami tényleg értelmeset, és amennyiben emellett nem hagy kétséget afelől, hogy maga az előzetes regisztráció ügye nagyon is komoly, Gyurcsányék helyes ügy mellett állnak ki. Ezt így elfelejti leírni ez a felelőtlen pojáca, mert őt csak a rugdosás érdekli.

Az igazán szánalmas silly & co. cinikus "cikkeiben" az, hogy ha belegondolunk, kicsit megkapargatnánk az ő életüket, ellátogatnánk az ő lakásukra, vagy csak megnéznénk a munkahelyi asztalukat, már, ha van ilyen - lehet, hogy szereposztó díványról írogatnak - bizonyára háromszor annyi cikiznivalót találnánk a környezetükben Gyurcsányhoz, de még Niedermüllerhez képest is. Tehát, amikor szánalmas kis véglények kezdenek el cikizni olyanokat, akik lehet, hogy nem tökéletesek, de azért messze többet tudnak náluk.

És persze amilyen állapotok ma Magyarországon vannak, azt is tudom, hogy a zIndex  felé elvágtam ezzel a cikkel magam. Nem vagyok hülye. Tulajdonképpen már korábban kegyvesztett lettem, és úgy gondolom, nem fekszek le nekik egy főoldalas kiemelésért. Tenni kell az ellen, hogy relatív kretének ennyire nagy befolyást szerezzenek az országban, és, hogy bloggerek lefekdüdjenek a zIndexnek azért, hogy kikerüljenek a főoldalra!