Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kuncze Gábor: közös ellenzéki jelöltek kellenek Orbán leváltásához

Az egyetlen lehetőség, hogy a demokratikus ellenzék összefog, és közös jelölteket állít, akik az összes egyéni szavazatot begyűjtik. Emellett listán megkapják a maguk listás szavazatait.

Múlt héten Magyarországon jártam, és többek között a Demokratikus Charta egyik gyűlésére is ellátogattam, hogy ne csak beszéljek arról, hogy politikailag aktívnak kell lenni. Sajnos kevesen voltunk, és fiatalokra nem nagyon emlékszem. Ellentétben bizonyos felfogásokkal, azt gondolom, hogy ez nem baloldali betegség, a "forradalmi" nyüzsgésen kívül ez a Fideszre is jellemző, le is fújták az október 23.-i gyűlést.

A Charta gyűlésen Kuncze hozta szokásos formáját, ironikus volt, csipkelődő. Poénokat mondott, ahogy azt egy "lakossági gyűlésen" egy profi politikus szokta. Nekem mondjuk hiányzott a nagyobb mélység a beszélgetésből, mert azt gondolom, egy Charta gyűlésnek nem sima lakossági gyűlésnek kéne lennie. Bizonyos fontos meglátások azért elhangoztak, ezekről érdemes beszámolnom.

Először az SZDSZ szétbomlásáról hallhattunk egy történetet, amelyről - javára legyen mondva - Kuncze elismerte, hogy ez az ő verziója, és Fodortól vagy Kókától másikat hallanánk. Nekem nem is fontos, hogy itt melyik verzió az igaz, mert szerintem nem az a lényeges kérdés, melyik SZDSZ-es politikus volt a hibás. Az SZDSZ szétbomlásában a személyi ellentétek, a szervezeti szétszakadás, a belső viták sokat számítottak, de véleményem szerint ez nem a legerősebb faktor volt a szétesésben, és kicsit inkább tünetek voltak, mint okok. Egy népszerűségét megtartó, sikeres pártban a személyi ellentétek nem lángolnak annyira fel, és nincsenek is olyan végzetes konzekvenciáik.

Kuncze tulajdonképpen adott is egy másik nézőpontot, mégpedig azt, hogy a liberalizmusnak, ahogy tudjuk van gazdasági válfaja és van emberjogi liberalizmus. Kuncze szerint túlságosan az emberjogi kérdés került reflektorfénybe, és ez volt a baj.

Én kérdésnek feltettem, hogy az SZDSZ Fodorral kipróbálta az emberjogi liberalizmus erősítését, Kóka alatt pedig a gazdasági liberalizmus hangsúlyozását. Egyik sem jött be. Kuncze válasza az volt, hogy Kóka nem volt alkalmas pártvezető. Ez lehet, hogy így van, de abban is megegyezünk, hogy Fodor sem. És a két korszak között nem volt sok különbség a népszerűséget tekintve. Tehát bár mindkét korszak hasonlóan terhelt volt személyi problémákkal, a téma változása nem változtatott lényegesen a támogatottságon. Szerintem azért nem, mert nem ez a lényeges kérdés itt.

Egy liberális pártnak először is gazdasági és emberjogi liberalizmust is fel kell vállalni. Ha az utóbbit nem vállalja, akkor mérsékelt jobboldali párt is lehetne, mert gazdasági kérdésekben a kettő nem különbözik. Egyébként ennek jegyében alakult meg később az MDF és SZDSZ közös listája, és az sem volt sikeres. Tudom, az olvasók nagy része itt is személyekre mutogatna, de túl kéne már lépni ezen, ne mindent azzal magyarázzunk már, hogy mindegyik politikusban megtaláljuk az utálni valót!

Kuncze szerint az embereket elriasztotta a nagy emberjogi aktivitás. De az igazság az, hogy szerintem azt az embert, akit a homoszexualitás, a cigányok, zsidók és más emberjogi kérdések elriasztanak, az eleve nem liberális, és miért szavazna az SZDSZ-re? Nem érdemes és nem is elvszerű a rasszisták, homofóbok és más beteges sztereotípiákkal rendelkezők szavazataira játszani egy liberális pártnak.

Az én véleményem szerint a liberális szavazók simán cserbenhagyták a pártjukat, most meg nem tudnak kire szavazni, mert persze a legtöbben az LMP-vel szemben is finnyásak, és az LMP-vel szemben egy liberálisnak messze van is több oka fenntartással lennie. Tehát ahogy már régen megírtam, ha a szavazó nem hajlandó a legkisebb rosszra szavazni, akkor nem lesz kire szavaznia.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bármit el kell fogadni mindenkinek, és bármilyen körülmények között is szavazni. Ez oda vezetne, és vezet is oda, hogy bizonyos pártok erre rájátszanak: mondván, nincs alternatíva.

Az természetes, hogy a szavazók bizonyos mértékig büntessék a pártot. Tehát jelezzék, ha jobban politizál, és azt is, ha rosszabbul. De egyrészt fontos, hogy a jó iránynál is kell visszajelzés, és az is, hogy a párt nem eshet ki a Parlamentből, mert Magyarországon ez nagyjából a párt végét jelenti. Márpedig a liberális szavazók nem akartak az SZDSZ-re szavazni akkor sem, amikor koalícióba léptek, akkor sem, amikor kiléptek, akkor sem, amikor emberjogi aktivistáskodtak, és akkor sem, amikor nem. Az ilyen néma szavazónak az anyja sem érti a szavát, nemhogy egy párt. A másik, hogy kiejtették az SZDSZ-t és innen vége a történetnek. Már nincs kinek visszajelezni és kire szavazni.

Látszólag ez csak SZDSZ-es téma, de ugyanúgy aktuális most is, hiszen bizonytalan szavazók tömegei vannak, és például az LMP és MSZP támogatottságának változásaiban sincs sok trend, pláne értelmezhető visszajelzés. És az LMP is kieshet, sőt talán az MSZP is eljuthat ide. A DK-ról nem is szólva.

Ha a szavazók tömegei nagyon finnyásak, és nem hajlandóak az MSZP-re, LMP-re Demokratikus Koalícióra szavazni, mert mindegyikkel van valami - mellesleg akár teljesen jogos - bajuk, akkor előfordulhat, hogy mindezek a pártok kiesnek a parlamentből. És persze az is, hogy bent maradnak, csak marad a Viktatúra.

Ide kapcsolódó kérdés volt a Fidesz leválthatósága, ahol Kuncze egy nagyon megfontolandó dolgot mondott. Tekintve, hogy a Fidesz tervei szerint a választás egyfordulós lesz, de listás és egyéni képviselők is lesznek, a választási stratégiák nagyon átrendeződnek. Összefogás nélkül a Fideszt nem lehet legyőzni, amennyiben a legnagyobb párt marad, mert az összes egyéni jelöltet elviszi.

Az egyetlen lehetőség, hogy a demokratikus ellenzék összefog, és közös jelölteket állít, akik az összes egyéni szavazatot begyűjtik. Emellett listán megkapják a maguk listás szavazatait. A lista mehet külön. A kulcs itt a megegyezés, és annak igazságossága. Felvetődött, hogy próbaválasztást kellene tartani, ahogy ezt bizonyos nyugati országokban - Franciaországban, az Egyesült Államokban - csinálják, de ez irreálisnak tűnik. Magyarországon a közvélemény-kutatásokkal kell inkább megelégedni.

A különféle pártoknak, és Kuncze a mozgalmakat is említette, nagy önfegyelemre van szükségük ehhez. Le kell mondani más pártok javára, és a reális támogatottság alapján kell a pártoknak szerényen, racionálisan szétosztani az egyéni jelölteket. De persze a jelöltek képességei, a helyi esélyek is fontosak. Amíg a Fidesz még relatíve erős marad, addig az is kulcsfontosságú, hogy egy-egy körzetben a jó párt jelöltjében egyeznek-e meg.

Persze reméljük, hogy a Fidesz nem lesz erős, konkrétabban nem marad a legerősebb párt.  Kuncze azt is világossá tette, hogy a Jobbikkal összefogni nem szabad. Én ezzel egyetértek: a nagy, és jogos Fidesz-ellenesség nem szabad, hogy elvakítson minket, fontos, hogy szem előtt tartsuk: a Fidesznél a Jobbik rosszabb.

Jobbikkal tehát nincs koalíció. De Kuncze azt is világossá tette, hogy a Demokratikus Koalícióba sem fog belépni, sőt, a politikába valószínűleg nem fog visszatérni. Ez valószínűleg mind elfogadható.

0 Tovább

A Gyurcsánypárt elvesztegetett egy éve és elkövetkező egy éve

Mire számítok az elkövetkező hónapokban? Mesterházynak szerintem félig van igaza. Csak félig, mert az MSZP rövid távon biztosan nem lesz erősebb, mint volt. Gyurcsány táborának kiválása visz el szavazókat. Remélem, legfeljebb olyan 8 százalékra esnek le az összes szavazó körében. Abban igaza van, hogy hosszú távon az MSZP erősödhet is, ha nem terhelik a belső viták. Én remélem, hogy 10 vagy akár 15 százalékra is felmehetnek. A Demokratikus Koalíció remélem, hogy már az első közvélemény-kutatásoknál kap pár százalékot, elvégre az ismertségük már most megvan, a hírekben szerepelnek. Hamarosan az öt százalékot is elérhetik. A felett már építkezni kell, és jól politizálni. Én remélem, hogy ők is elérik a 10 százalékot. Ha ez meglesz, elmondhatjuk, hogy érdemes volt külön válni, mert a két párt összeadva többet kap, mint a veszekedős MSZP előtte (12 százalék).

***

Több, mint egy éve javasoltam blogomon először, hogy Gyurcsány alakítson új pártot. Több hónap telt el akkor már a választások óta, az MSZP különösebben nem mozdult. Már akkor úgy véltem, hogy nem lehet az MSZP-t megreformálni. Legalábbis Gyurcsánynak semmiképpen nem. Azt sem értettem, hogy ha az MSZP így bánik vele, miért nem veszi saját kezébe politikai céljainak megvalósítását. Mert az, hogy az MSZP nagyon kitolt Gyurcsánnyal látszott az őszödi beszéd kiszivárogtatásánál, az MSZP állandó kihátrálásánál Gyurcsány miniszterelnöksége alatt, végül a lemondásban. Mert ugye az is láthatóan kényszerített volt. És itt mindegy, hogy kinek volt igaza, kinek van igaza. Ha ennyire nem értenek egyet, akkor válni kell!

Gyurcsány egy évet vesztegetett azzal, hogy még megpróbálta megváltoztatni az MSZP-t. Igazából az is érthető, hogy az MSZP nem vállalhatta be Gyurcsány provokatív lépéseit, és az is, hogy Gyurcsány viszont provokált. Nyilvánvalóan nem volt türelme. Érthető, az nem érthető, hogy ha nem volt türelme, miért nem távozott hamarabb? Ilyen provokációkkal csak ez lehetett a vége.

Ebben az egy évben Gyurcsány pártja már jóval előrébb lehetne. Már tudnánk, hogy az MSZP mennyit ér Gyurcsány nélkül, tudnánk, mennyit ér Gyurcsány MSZP nélkül. A két párt elkülönült volna, már látnánk a különbségeket, programokat, támogatottságokat. Mindkét párt népszerűsége növekedhetett volna a kezdeti támogatottságból, mert nem veszekedésekkel töltötték volna az időt.

Mindezt nem tudjuk. Amit viszont láttunk, az Gyurcsány árnyékos oldala. Láttuk a gyáva Gyurcsányt is. Meg kell mondjam, hogy időközben már jóval kevesebb kedvem van a Demokratikus Koalícióra szavazni. Eleve nem az én pártom, mert liberális vagyok, de ami közben Gyurcsányról megmutatkozott, az még rontott ezen is. És itt nem a Sukoró ügyre gondolok. Sukoró ügyben az volna a kínos, ha Gyurcsány utasítást adott volna a telekcserére, ilyet tudtommal még nem igazoltak.

Mindenesetre 2014-ben még mindig nyitott, hogy az MSZP-re, LMP-re, vagy a DK-ra szavazzak. A Jobbik és a Fidesz ki van zárva, a maradék három közül, vagy esetleg további pártok közül kell majd a legkisebb rosszat választanom. Ha egy mód van rá, szavazni fogok, mert a legkisebb rossz mindig a racionális döntés.

Gyurcsány végre felfogta, végre lépett, végre megtette a helyes lépést. A gyávaságával még nem rontotta tejesen el a dolgot, nem csinált teljesen bohócot magából. A lépése most végre határozott volt, van még némi arca, volt még némi elegancia abban, ahogy lelépett. A tájékozatlan átlagszavazónak ez még lehet, hogy időben volt, el fogja fogadni. Örüljünk ennek, ennyit a múltról, zárjuk le!

Mire számítok az elkövetkező hónapokban? Mesterházynak szerintem félig van igaza. Csak félig, mert az MSZP rövid távon biztosan nem lesz erősebb, mint volt. Gyurcsány táborának kiválása visz el szavazókat. Remélem, legfeljebb olyan 8 százalékra esnek le az összes szavazó körében. Mesterházy mostanában tett néhány jó politikai lépést, nyilatkozatot, riportot, végül is  nyert egy megmérettetésen Gyurcsány ellen a kiválás előtti napokban. Nem tehetségtelen Mesterházy sem, tanul a gyerek. Abban igaza van, hogy hosszú távon az MSZP erősödhet is, ha nem terhelik a belső viták. Remélhetően még élesebben odamond majd a Fidesznek, kimennek Budapestre is tüntetni, és elvszerűen kiállnak majd minden fideszes sunyiság ellen, nem csak a gazdaság, a demokrácia területén, de "apróbb" kérdésekben is, például a vallásszabadság. Így remélem, hogy 10 vagy akár 15 százalékra is felmehetnek.

Hamar megjelent két politolológiai intézetvéleménye a jövővel kapcsolatban. Mindketten borúsan látják a helyzetet a Demokratikus Koalíció és az MSZP szempontjából. Lényegében azt mondják, hogy a két párt fel fogja osztani az MSZP jelenlegi szavazóit. Van egy jogos észrevételük, hogy Gyurcsány Ferenc népszerűsége nagyon alacsony. Ez igaz, de ezt részben azt jelenti, hogy az MSZP-nek akkor sok szavazója maradhat. Részben köszönhető ez annak, hogy Gyurcsány az MSZP-ben visszaszorult, és csak botrányokban volt szerepe. Most pont ennek van vége. Végül, Gyurcsánynak a maga pártjához elég az emberek töredékének támogatása. Sajnos a népszerűséget pontokban, és nem százalékban mérik, de ha az a kevés pont jelent mondjuk 15 százalékot, akkor a Demokratikus Koalíció jól van, mert ez a 15 százalék Gyurcsány népszerűségének minimuma, amit egy pártban megkötött kézzel ért el.

Amit a politológusok nem vesznek figyelembe az, hogy most a helyzet alapvetően változott, felszabadultak bizonyos megkötések. Amikor abból indulnak ki, hogy az MSZP és a DK csak felosztja az MSZP szavazóit, akkor az egy szűk látókörű hipotézis. Ha azt hiszik, hogy erre csak Gyurcsány jelenlegi népszerűsége rakódik rá, akkor nem értik a politikai mozgásokat. A politológusok nem veszik figyelembe azt a terhet, amit Gyurcsány és az MSZP eddigi belső konfliktusa okozott, és amely alól most mindkét fél felszabadult. Ha a politológusok csak ennyihez értenek, akkor igazán kár őket politológusnak nevezni. Két számot megnézni, és ebből jósolni igazán nem kunszt, ehhez nem kell politológusnak lenni. Szánalmas, amit ezek a politológusok csinálnak, és általában, amit a magyar politológusok csinálnak. Az a helyzet, hogy ma Magyarországon a politika jövőjéről politikusok, történészek, más értelmiségiek és blogolók érdekesebb, értelmesebb, merészebb, és sokszor még így is reálisabb képet festenek, mint a politológusok, akik általában mást se tudnak, mint hogy visszaböfögik a jelen helyzetet, megismétlik a híreket. Papagájok ezek, nem politológusok.

Én azt remélem, hogy a Demokratikus Koalíció már az első közvélemény-kutatásoknál kap pár százalékot, elvégre az ismertségük már most megvan, a hírekben szerepelnek. Nyilván nincs nagy hálózatuk, de Gyurcsány médiaszereplései elég feltűnőek. Hamarosan az öt százalékot is elérhetik. A fent említett papagájokkal szemben én azt is remélem, hogy itt a pártolók halmazának felosztásán túl új pártolói körök kiépítése is folyni fog, és sikeres lesz. Sikeres lesz az építkezés, a politizálás. Remélem tehát, hogy a DK is eléri a 10 százalékot. Ha ez meglesz, elmondhatjuk, hogy érdemes volt külön válni, mert a két párt összeadva többet kap, mint a veszekedős MSZP előtte (12 százalék). Ez szerintem mindenképpen meglesz, mármint a 12, és elmondhatjuk, hogy ez egy fontos lépés volt Orbán Viktor leváltásában. Mert ne feledjük, ha egy olyan 20-25 százalék jönne össze a két pártnak, és hozzájön egy LMP-s 5 százalék (összes szavazó) az már a jelenlegi állás szerint versenyre kelhet a Fidesszel, és ezt még lehet növelni az elkövetkező években. A bizonytalan szavazók tábora nagy, és protest-szavazatokra is lehet számtani.

0 Tovább

Vajon Gyurcsány Timosenko sorsára jut?

Megszületett a bírói ítélet, Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök 7 évet kapott hatalommal való visszaélés miatt. Az ember erre a hírre felkapja a fejét, mert egy megdöbbentő párhuzamot fedez fel Gyurcsánnyal: ex-miniszterelnökről van szó, akit a következő ciklusban a legádázabb politikai ellenfele alatt ítélnek el. A vád is hasonló, bár Timosenko konkrétan aláírt egy szerződést, Gyurcsánynál meg se anyagi kár nincs, se szerződés, sem aláírás, csak egy vád egy állítólagos utasításról, melyekről a tanúvallomások már megoszlanak.


Van a párhuzamnak még egy nagy eleme, amely nem is volna szükségszerű, de annál érdekesebb, hogy megállja a helyét. Timosenko politikai ellenfele, a jelenlegi elnök, Janukovics orosz-barát politikájáról híres és EU-ellenes. Pontosabban pragmatikus távolságban akarja tartani országát az EU-tól. Némi közeledést és gazdasági hasznot azért szeretne. Ha Orbán keletnek fordulását, és kétszínűségét vesszük az EU kapcsán, akkor eléggé hasonló ideológiákról van szó. Nem mondom, hogy Orbán Janukovicstól vette az ideológiáját, de hogy a Tyimosenko pert nyomon követi, és ebből okoskodni próbál Gyurcsánnyal kapcsolatban, az biztos. Látom magam előtt, ahogy szorgosan jegyzetel a Macintoshán.:)

Gyurcsánynak úgy tűnik, több esélye van, mint Timosenkónak, bár Timosenkónak meg nem a kétharmaddal kellett szembe szállnia. Igazából az ember Magyarországról nem is igazán tudhatja a Timosenko pert megítélni, de sokat mondó, ha az Amnesty International mondja a pert politikailag motiváltnak.

Mindkét esetben kézenfekvő, hogy miért vetődik fel ez a gyanú: az ország politikai vezetője a legnagyobb politikai ellenfelét börtönbe küldi, hogy ne legyen veszélyes. Sokan mondták, hogy Orbán ezzel Gyurcsányból mártírt csinál. De egy dolog világos: börtönből nem lehet választáson indulni, és szervezni se nagyon lehet.

Mit tehet tehát Timosenko, vagy Gyurcsány, ha elítélik? Nem marad más, mint valamilyen pártot indítani, amelyet ideológiailag ő vezet, amely Gyurcsány mellett kiáll, amely őt "tűzi a zászlajára". Azaz a mártirságot kihasználja, a formális nehézségeket pedig áthidalja azzal, hogy mások a szervezők, és mások a jelöltek. Van ennek esélye? A történelem azt mutatja, hogy van.

A Táncsics Alapítvány jelenlegi elnöke követheti Táncsics példáját, és akár egy "fülkeforradalom" is kezdődhet vagy végződhet azzal, hogy Táncsicshoz hasonlóan, Gyurcsányt kihozzák a börtönből.

0 Tovább

Karácsony Gergely az ördöggel is összefogna, de sajnos a Jobbikkal is

Karácsony végre szakít az LMP bakelitpolitikájával, amely egyenlő távolságra akarja magát pozicionálni az MSZP és a Fidesz között.

***

A Figyelőnet ma egy érdekes riportot hozott le Karácsony Gergellyel, aki két markáns véleményével is szembe látszik menni az LMP-vel, vagy legalábbis Schiffer Andrással. Az egyik ezek közül jó, a másik rossz. Kezdjük a rosszal!

Karácsony már ismert ötlete volt az, hogy ha kell, az LMP és az MSZP fogjon össze a Jobbikkal a Fidesz leváltása érdekében. Ez egy eszement ötlet. Ez nem olyan, mint amikor a Második Világháborúban az Antant összefogott Sztálinnal Hitler ellen, hanem pont fordítva: olyan, mintha Hitlerrel fogtak volna össze Sztálin ellen. Voltak ilyen hangok a II. VH. előtt, ezért is hagyták Hitler térnyerését egészen az elején. Vagy ahogy az MSZP-ben Kovács helyesen mondta: "A kormány leváltásáért az ördöggel is összefogunk, ha kell, de a Jobbikkal nem".

Ki kell mondani: a Fidesz ellen a Jobbikkal még akkor sem szabad összefogni, ha ez szükséges a leváltásukhoz, vagy a kétharmadhoz. Nem szabad ilyen elvtelenséget elkövetni, mert ha az elv megtörik, akkor jóval nagyobb baj lesz, mint a Fidesz. Magyarország egyik utolsó, eddig megrendíthetetlen tabuja az volt, hogy a demokratikusok a nem demokratikusokat szalonképtelennek ítélték, és elítélték őket. Ebből nem szabad engedni, mert nagyobb baj lesz, mint haszna. Ha az utolsó elveink is elerodálódnak, annak végül a gyakorlatban is bukás lesz a vége. Nevezetesen a Jobbik uralma. Ha ugyanis az LMP és az MSZP elismerné a Jobbikot szalonképesnek, akkor áttörik a gát sok buta szavazó előtt is.

A másik kérdés az, amely számomra igazán új. Ez pedig az, ahogy Karácsony az MSZP és LMP kapcsolatáról gondolkodik, az összefogásról, és a második kerületi időközi választásban. Itt a két fordulós választásban Karácsony először megméretteti magát, és azt mondja, a második fordulóban annak kell visszalépnie, aki kevesebbet ér el, és akkor, ha ennek van értelme a Fidesz megverése szempontjából. Ez korrekt.

Az LMP független párt, tehát joga van külön jelöltet indítani, és megmérettetni. Ez az a mód, ahogy helyes a függetlenségét megmutatnia, és nem a gyurcsányozás. Az is helyes, hogy Karácsony azt mondja, a Fideszt le kell győzni, és le lehet győzni. Végre egy tiszta LMP-s hang, amely felismeri, hogy az LMP fő ellensége a Fidesz, és nem az MSZP. Végre egy helyes felismerés, hogy az MSZP ugyan más párt, más politikai alapvetéssel, de legalább a demokratikus minimum talaján áll, míg a Fidesz nem. Megjegyzem, a Jobbik még kevésbé. Emiatt bukik a másik ötlet.

Karácsony végre szakít az LMP bakelitpolitikájával, amely egyenlő távolságra akarja magát pozicionálni az MSZP és a Fidesz között. Ez jó.

A Fidesz sajnos 2014-re egyfordulós választásokat tervez. Ha egyáltalán lesznek választások, akkor ez megnehezíti az MSZP és LMP összefogását, mert pont ez a korrekt forgatókönyv az, amelyet nem lehet tervezni. Nem lehet először egy rendes megmérettetést csinálni, és utána az alapján dönteni. Sajnos közvélemény-kutatások, vélemények, helyi, és országos erőviszonyok alapján kellesz majd megegyezni, ez pedig sokkal rosszabb.

A Fidesz pontosan ezért is alakítja ilyenre a választást. Felmérték, hogy ez az MSZP-nek, LMP-nek rosszabb, mint a Fidesznek és Jobbiknak. A Fidesz megint rövid távon gondolkodik, és buta. Mint annyiszor, remélhetjük, hogy saját pofonjukba fognak itt is beleszaladni. Nevezetesen, a 2014-es választást így is el fogják bukni, mert remélhetőleg a Fidesz addigra már annyira lent lesz. Utána meg még nem látni pontosan, de bizonyára fog adódni olyan helyzet, amikor a Fidesznek lesz rossz ez a választási rendszer. Hacsaknem állítják vissza kétharmaddal.

Ha az ember meggondolja, akkor azt látja, hogy Karácsony mindkét javaslata a Fidesz leváltását célozza. Karácsony az LMP-ben úgy látszik az az ember, aki nagyon utálja a Fideszt. Mindkét javaslatot sajnos ilyen zsigeri alapon teszi. Ez a zsigeri alap egyszer helyesen, egyszer helytelen döntésre viszi. Jobb lenne ésszerűen törekedni a Fidesz leváltására a Jobbik megfelelő ellenzése mellett.

0 Tovább

Gyurcsány és Danton: három hó alatt kövess ez úton!

 

Ne halljatok hát, ámde én se halljam
A hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást
Beszéddel. Sőt tettel sem győztetek le.
Robespierre, megelőztél csupán,
Ez az egész, ne kérkedjél vele.
Magam teszem le a fegyvert - elég volt. -
De ím, ezennel felszólítalak,
Hogy három hó alatt kövess ez úton.

Madách

A hétvégi szakszervezeti tüntetés, és a hétfői Gyurcsány-beszéd fordulópont a magyar politika 2010 utáni történetében. Kiderült, hogy a szakszervezetek szervezetten több tízezres tömeget tudnak a Parlament elé vinni, és Orbán ellen mozgósítani. És kiderült, hogy Gyurcsányért hirtelen ki tud menni pár ezer ember egy kis utcába. Ezzel pedig az is kiderült, hogy Gyurcsánynak valós támogatottsága van, az egyik valódi vezérfigurája lehet az ellenzéknek. És népszerűsége az ellene folyó eljárásban csak növekedni fog.

Gyurcsány beszédével megadta a felütést, az alaphangot, az irányt, megmutatta, hogy hova fog ez torkollni. Tudja mozgósítani a népet, tudja tematizálni a médiát, tud olyan fellépést produkálni, amire az emberek felkapják a fejüket. Van esélye arra is, hogy az ellene folyó több éves karakterrombolás után újraépítse alakját, és szélesebb körben fogadtassa el magát. Én a Gyurcsány-pártban látom ennek lehetőségét, mert az egész baloldal vezére már nem lehet, de lehet az övéi vezére, egy jelentős szavazói tömeg vezére, egy jelentős párt vezére.

A fordulópont pedig az, hogy Orbánnak vége. Lehet itt még tesze-toszákodni, egy előre hozott választással kitolhatja a véget. Egy nyílt diktatúrával is kaphat még pár évet. Ha jól csinálja, talán évtizedeket is. Nem tudom. Szerintem nem tudja jól csinálni, és remélem, nincs is már módjában egy igazi diktatúrát csinálni, és a szakszervezetek, és Gyurcsány beszéde ezt mutatta meg. Mert túl hamar megszületett mégis az a bizonyos ellenállás. Nekünk, Kasszandráknak persze túl későn, de a Viktatúrának túl hamar.

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint Orbán nem bukik, és a legvalószínűbb szerint hamar fog bukni. Elk....ta. Nem kicsit, nagyon. Mert könnyen csinálhatta volna jobban. Jobban az országnak, vagy jobban az önös kis hatalommániájának. Egyiket sem tudta megcsinálni, pancser egy politikus.

A cím egy párhuzam, és jól tudom, sok ilyet elsütöttem már. Mindig megkapom a kritikát, hogy a párhuzam nem teljes., Természetesen. Minden párhuzam részleges. Ha teljes volna, akkor nem lehetne belőlük olyan sokat felhozni. De a részleges párhuzam tanulságos. És a részleges párhuzamokból, és a történelemből tanulhatunk.

Danton és Gyurcsány között nagy különbségek vannak, és ebben az alakbeli különbség a legjelentéktelenebb. Orbán és Gyurcsány soha nem volt Robespierre és Danton viszonyában. Nem voltak ugyanazon forradalomnak gyermekei. Orbán a rendszerváltás azóta már nagyon elkallódott gyermeke, Gyurcsány viszont nem. Sokkal nagyobb a politikai különsbég is köztük. A párhuzam eme rész nem áll.

Ami áll, hogy Gyurcsány beszéde, és Danton állítólagos védőbeszéde között sok hasonlóság van. Danton és Gyurcsány is arra figyelmeztet, hogy ami most elkezdődött, az el fogja sodorni a zsarnokot is. Gyurcsány után jönnek más baloldaliak, de jöhetnek majd jobboldaliak is. A hosszú kések éjszakája is eljöhet még.

Gyurcsány és Danton között az is különbség, hogy Gyurcsány békésebb volt. Persze neki ez az a szerep, amelyet most el kell foglalnia, és persze könnyű is békésebbnek lenni, ha az embert nem halálra ítélik. De azt gondolom, ez nem jelenti azt, hogy ne tanuljunk Danton sorsából, a hosszú kések éjszakájából, és más történelmi leckékből.

Robespierre és Orbán között is óriási különbségek vannak. De ami közös, Orbán is fél a politikai ellenfelétől, és meg akarja őt semmisíteni. "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed."

De Dantonnak igaza volt. Robespierre követte őt a guillotine alatt, és Gyurcsánynak igaza volt a beszédével: ahogy nem Danton ölette meg Robespierre-t, még csak nem is más állt bosszút rajta, úgy Orbánt is a saját, kiszabadított szellemei fogják megbuktatni. Orbán kiszabadította 2006-ban az utcai zavargások szellemét, kiszabadította a karaktergyilkosság szellemét. Már hallani a tüntetéseken az "Orbán takarodj" jelmondatot. Orbán kiszabadította a koncepciós perek szellemét is. Utol fogja érni a saját végzete, és csúnya lesz.

Sajnos a zemberek nem tanulnak, és újra és újra elkövetik a hibákat, későn eszmélnek. Az a 2.7 millió, aki a Fideszre szavazott, és az a pár millió, aki nem védte meg a köztársaságot Orbántól.

11 Tovább

progressziv

blogavatar

Nem a Fidesz, nem a Jobbik, és a többi párt sem egészen tetszik, de liberális és kicsit baloldali vagyok. Brendel Mátyás blogja.

Utolsó kommentek