Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A sziriuszi magyarok és a negyven évre bebetonozás

Ismeretes, sokan szokták ismételgetni Orbán, vagy a Fidesz elképzeléseit, idézeteit arról, hogy bebetonozzák a hatalmukat 40 évre. Ennek a bebetonozásnak a módját a különféle hatalmi ágakban különféle pozíciókra történő kétharmados és hosszú idejű kinevezésekben látják. Orbán maga is kétharmadról beszélt, de ő a Tákolmányra utalt. Hogy 40 évig nem jön itt majd össze a kétharmad.

Pedig sokan elfelejtik, hogy sokkal prózaibb okai is lehetnek ennek a dolognak, a 40 éves bebetonozás ideológiája nem a Mikolánál, nem a Kövérnél, hanem az Usztics-vonalnál keresendő. Kulcsszerepet játszik ugyan sok egyébként is kritizált törvény, mégpedig a külföldi magyarok szavazati joga, illetve az előregisztrációz is. De azt senki nem rakta még össze, hogy miképpen is lehet biztosítani a 40 évet. Pedig a megoldás pofonegyszerű, és egészen kézenfekvő technikai oka vannak. Olyanok, melyeket még Bajnai sem tud megoldani.

Amikor külföldi magyarokra gondolunk, akkor legtöbben szlovákiai, esetleg amerikai hazánkfiára gondol, nem gondolnak a korábbi ősökre. És itt nem az Etelköz, nem a Magna Hungaria magyarjaira gondolok. Még csak nem is a sumerek (sumérok) és egyiptomiak jelentik a problémát. A negyven évhez azt kell eszünkbe vésni, hogy mindenki tudja, a magyarok a Sziriuszról származnak.

Nos, számoljunk csak! A Sziriusz 8,5 fényévre van. Ez azt jelenti, hogy fénnyel vagy más elektromágneses úton közvetített üzenet 8, 5 évig jut el oda. Amikor kiküldik az előregisztrációs törvényt, és megengedik az e-mailes regisztrációt, akkor 8,5 évig megy ki, Utána 8,5 évig jön vissza az üzenet. Aztán ugye el kell kezdeni a kampányt, ajánlásokat kell gyűjteni. Erre is adjunk azért egy kis időt! Utána ki kell küldeni a pártok és jelöltek listáját, az megint 8,5 év, aztán a válasz is 8,5 év.Tegyük fel, hogy nincs csalás, és a szíriusziak nem tudják meg előre a fideszes képviselők nevét, tehát nem tudnak előbb szavazni. Nos, ez akkor 34 év. Ehhez jön a 4 év, amelyet a hatalomban már ebben a ciklusban betöltenek, a maradék 2 év ráhagyás a kampányra, az ajánlások gyűjtésére, postázásra, gondolkodásra. No meg szíriuszi rovásírásra is le kell fordítani a szövegeket, neveket.

Hát kérem ez a megoldás, nem értem, hogy a politológusoknak ez hogy nem esett le.

0 Tovább

A Nagy Októberi Szo... Összefogás és Tüntetés Elemzése

Ha valaki DK-s és mondjuk az LMP-vel kell összefogni, és megkérdezi magától azt az egyszerű kérdést, hogy megéri-e Orbán leváltása azt, hogy mondjuk pár LMP-s környezetvédelmi programot bevezessenek, esetleg alkut kössenek a személyi jövedelemadó kulcsait illetően, legyen mondjuk egy LMP-s miniszter a kormányban, akkor erre az a válasz, hogy naná, hogy megéri! Ha valaki LMP-s és megkérdezi magától, hogy Orbán legyőzése megéri-e, hogy esetleg valamilyen DK-s gazdasági program, és egy DK-s miniszter legyen a kormányban (aki nem Gyurcsány lesz), akkor a válasz erre is az kellene, hogy legyen, naná, hogy megéri!

***

Tele vannak az újságok olyan cikkekkel, amelyek azt elemzik, hogy hogy fog összefogni az ellenzék. Különösen azóta lett ez nagy hype, hogy Bajnai bejelentette aktivizálódását, és, hogy a Milla tüntetésén fog beszélni. Az alábbiakban megpróbálom tömören leírni meglátásaimat, méghozzá olyan formában, hogy ne az unos-untalan ismételt paneleket ismételjem meg. Mindegyik pártot, politikust, szervezetet abból a szempontból fogok dicsérni vagy kritizálni, hogy Orbán Viktort le kell váltani, ehhez jelenlegi állás szerint össze kell fogni. Annak, hogy mennyire tetszik a programjuk, kevesebb szerepet fogok most szánni. A végén lesz egy gondolatom arról is, hogy az ilyen összefogás milyen esetben nem fontos.

Azt hangsúlyoznám, hogy a cím nem ironikus, csak egy szimpla szójáték. Kezdjük az egyszerűbb esetekkel!

Demokratikus Koalíció

Ők bárkivel hajlandóak összefogni. Gyakorlatilag ők azok, akik reálisan látják az összefogás tétjét,  látják azt, hogy ha Orbán leváltása a lényeg, akkor nagyjából bármilyen demokratikus párttal vagy szervezettel, politikussal érdemes összefogni. Tehát, hogy csak a Jobbik van kizárva, mert a Jobbik rosszabb, mint a Fidesz.

Ha belegondolunk, ez valóban ennyire így van. Ha valaki DK-s és mondjuk az LMP-vel kell összefogni, és megkérdezi magától azt az egyszerű kérdést, hogy megéri-e Orbán leváltása azt, hogy mondjuk pár LMP-s környezetvédelmi programot bevezessenek, esetleg alkut kössenek a személyi jövedelemadó kulcsait illetően, legyen mondjuk egy LMP-s miniszter a kormányban, akkor erre az a válasz, hogy naná, hogy megéri! Ha valaki LMP-s és megkérdezi magától, hogy Orbán legyőzése megéri-e, hogy esetleg valamilyen DK-s gazdasági program, és egy DK-s miniszter legyen a kormányban (aki nem Gyurcsány lesz), akkor a válasz erre is az kellene, hogy legyen, naná, hogy megéri! Erről bővebben az LMP-nél.

A DK helyesen méri fel, hogy alig van támogatottsága, tehát meg kell alkudnia. Erejéhez mérten szerények.

A DK és Gyurcsány szomorú sorsa, hogy nem sikerült nagyobb támogatottságot összehozni. Ez a DK saját elhibázott politikája miatt van. Ezt már részletesebben kiveséztem. Gyurcsány nem elég tehetséges ahhoz, hogy ennél többet összehozzon. Ez van. Túl sokat hibázik. Ha tényező akar lenni, akkor el kell érnie, hogy az legyen. Ha a DK-nak 15 százaléka lenne, akkor nem lenne az LMP ennyire finnyás. Schiffer egyedül maradna.:)

MSZP

Az MSZP erejükhöz mérten szerények, sőt, ahhoz képest kicsit szerényebbek, mert hát túl sokan utálják őket is. Emiatt ők is nyitottak szinte minden összefogásra. E tekintetben persze viaskodik egy olyan nézet is, amely szerint az MSZP egyedül is nyerhet, de ezt lebegtetik. Ez nem csak két nézet, hanem két forgatókönyv, amely attól függ, amitől lóg. Az MSZP egyik fele, Mesterházy pl. kevésbé összefogás párti, mint Botka. De Mesterházy sem zárja ki az összefogást, konkrétan, hogy ne ő, hanem például Bajnai legyen a miniszterelnök-jelölt.

Ez a lebegtetés teljesen természetes, elfogadható stratégia, ők megtehetik, mert az MSZP-nek nincs gondja a bejutással, és valóban van esélye arra, hogy ha még csökken a Fidesz népszerűsége, akkor akár egyedül is nyerjen. Az is elég, ha a bizonytalanok elég nagy részéről derül ki, hogy csak leszavaznak az MSZP-re, vagy portestszavazásra hajlandóak. Dunaföldvár és Sopron megmutatta, hogy az MSZP tudhat győzni. Sopron még azt is, hogy akár összefogás nélkül, akár riválisok mellett is.

Viszonylag nagyvonalú az MSZP részéről, hogy nyitottak az összefogásra, ugyanis ők kivárhatnának, az MSZP előtt még van esélye két forgatókönyvnek is.

LMP

Az LMP az, akinek a stratégiája a Millával együtt a legrosszabb. Szerintem az egyik nagyon sokat mondó riport volt az, amikor Jávor Benedek Kálmán Olgánál járt, és valami olyan szinten megilletődött, hogy a politikusi szerepből kikandikált az őszinte ember.Látszódott, hogy személyes vita van a riport mögött, és Jávor személyesen Kálmán Olgának is magyaráz, fontos neki, hogy megvédje magát. Kálmán Olga valahogy akkora hatással volt rá. Ilyen őszinteséget Schiffer Andrástól vagy Mesterházy Attilától soha nem fogunk látni. Gyurcsány néha van ilyen őszinte, de nem megilletődöttségből, ő tényleg olyan, hogy sokszor egyenesen, az őszintét adja. Máskor meg nem. De térjünk vissza Jávorra! Világossá vált hogy ők miképpen nézik ezt a dilemmát, és tisztázódott, hogy az LMP nem akar kockáztatni. Mi is ez a dilemma?

1) Jávor világossá tette, hogy ha az LMP összefogna az MSZP-vel és DK-val, akkor a pár százalékos támogatottságukból sok százalék, akár a fele, háromnegyede is elvész. Ezt ők jól tudhatják. Tehát ami biztosan számolható veszteség, az alapján az LMP ezzel bukna. Ez azt jelentené, hogy az LMP beáldozná magát Orbán leváltásáért. Amivel Jávor nem számol, az az, hogy mit hozna az összefogás. Hányan vannak azok, akik az összefogás miatt szavaznának az LMP-re? Listán lennének-e olyanok, akik beszavaznák az LMP-t a parlamentbe, ahogy az SZDSZ-t is beszavazták MSZP-sek is anno. Továbbá, hogy lennének LMP-s jelöltek a közös jelöltek között, akik egyéniben jutnának be. Most feltételezem, hogy az ellenzéki összefogás egy külön listás, közös jelöltes összefogás lenne, mert ez a legjobb forma. Az LMP most, jó alkupozícióban sok ilyen jelöltet kérhetne magának.

Azt kiszámolni nehéz. Szerintem többet hozna a konyhára, mint amennyit vinne, Valóban, lehet, hogy mondjuk az elején két százalékot veszítene az LMP, de nyerne sok jelöltet, és meg lehetne egyezni, hogy az LMP listás bejuttatása közös cél.

2) Tehát világossá vált az, hogy Jávor nem vállalja a kockázatot, inkább megpróbálják a most létező támogatottságot annyira srófolni, hogy bejussanak. Azt tudjuk, hogy ebben nem sok perspektíva van, az LMP támogatottsága immár két éve stagnál azon a pár százalékon, amelynél a parlamentbe jutás a kihívás. Nem vállalnak egy kockázatos másik utat, ahol támogatók egy részét elvesztik, de nyerhetnek sokkal többet.

3) Az is világossá vált viszont, hogy az LMP azért kész beleülni a készbe. Tehát ha az Orbán kormány leváltására meglenne a kész elsöprő többség, akkor összefogna. Az LMP azért sem kockáztat, mert az összefogásban az is kockázatos, hogy nem sikerül leváltani Orbánt. Jávor konkrétan nagyon nem hitt benne a riportban, a Bajnai alapítványra hivatkozva. Azaz ők inkább célozzák meg, hogy változatlan politikával a bejutásért küzdenek, és Orbán ellenzékei lesznek még egy ciklusig, mint hogy a leváltás érdekében többet kockáztassanak.

Az LMP stratégiája roppant konzervatív, félénk, biztonsági játékra mennek. A nagy pofára esés akkor lesz, amikor mégis össze kell majd fogni a végén. Mert 2014-ben esetleg még sem lesz számukra olyan vonzó Őfelsége ellenzékének lenni. Vagy, ha az MSZP megerősödik, és akkor az LMP beleülne a készbe, de akkor már az MSZP nagyobb árat fog kérni. Onnan ugyanis már az is elérhető közelségbe kerül, hogy az MSZP magában is nyer. Az LMP nem akkora tényező, hogy óriási mezsgye lenne az a pár százalék, ahol nagy játéktér lenne.

Ha én LMP lennék, akkor még most mennék bele az összefogásba, amikor még jobb az alkupozíció. Jelenleg az LMP Jávor Benedekes szárnyáról érezhető, hogy ha Bajnai a közös miniszterelnök-jelölt, akkor a végén talán csak belemennének. Schiffer nem. Ugye az LMP egyik elve az, hogy semmilyen 2010 előtti politikussal nem fognak össze, és ez kizárná Bajnait. De ha valami megvalósul, akkor inkább az lehet, hogy Bajnai lesz a közös pont. Tehát most az LMP lehet, hogy keresztül vihetné, hogy megállapodjanak Bajnaiban, és akkor az MSZP-nek le kell mondania arról, hogy Mesterházy legyen a miniszterelnök jelölt. Szerintem az LMP Jávor szárnya ebbe végül majd belemenne, de lehet, hogy késő lesz. Az MSZP Mesterházy szárnya meg nehezen megy bele, de például a Botka szárny könnyebben. Schiffer meg egyáltalán nem megy bele. Összességében tehát ha most a Jávor szárny és a Botka szárny meg tudna állapodni, és a pártjukban domináns tudna lenni, akkor összejöhetne a dolog. Ehhez most az LMP-nek kell lépnie, mert ők kizárták, de Mesterházy nem zárta ki.

Ami meg a DK-t illeti, hát ott ugye még nagyobb a "nem szeretem". De most tényleg nem tudom, mit finnyáskodnak. Gyurcsány világossá tette, hogy nem akar miniszterelnök-jelölt lenni, mert semmi realitása. A DK nyílván annyit kérne, hogy pár politikai programjuk megvalósuljon, és mondjuk egy miniszterük legyen. Most miért baj az az LMP-nek, ha mondjuk Bauer vagy Vadai megkapja a nekik való tálcát (most a minisztérium nevét nem írom le, mert biztos nem a Fideszes rendszert vinnék tovább)?

Az LMP, a DK és az MSZP gazdasági kérdésekben meg tudna egyezni. Ezt jól illusztrálja egy LMP-MSZP összehasonlítás. Nem értek egyet Jávorral: össze lehet ezt fésülni. Amilyen koalíciók voltak már Magyarországon és a világban, ahhoz képest ez békésen összefésülhető. Nyilván tárgyalások lennének, ahol keményen védenék az érdekeiket a pártok, de keménye tárgyalás végén is meg lehet egyezni.

Az LMP-nek pontosan a DK szerénységével kellene hozzá állni a dolgokhoz (a DK-nak ez például erénye), mert nincs sokkal több támogatásuk, sem vidéken beágyazottságuk, sem megfelelően kiterjesztett szervezetük. Dunaföldváron például nem volt LMP-s jelölt.

Szolidaritás

Furcsa jelenség. Érdemük, hogy nyitottabbak a pártokkal való összefogásra. A kerekasztalnál megpróbálták ezt összehozni, nem sikerült. Az MSZP először benne volt a közös tüntetésben a Szolidaritással, csak aztán az LMP-t nem sikerült bevenni a buliba (ld,. fentebb), és akkor nem volt értelme annak, hogy a Szolidaritás csak az MSZP-vel összekösse magát.

A Szolidaritás érdeme, hogy vannak konkrét, aktív programjaik, próbálnak szakszervezeti alapon is, meg sokszor más, kreatív módon a való életben a tényleges emberekhez közel kerülni, programot szervezni. Vidéken fórumoznak, akcióznak, tüntetnek.

A Szolidaritás baja, hogy ennek ellenére alig van támogatottsága. Március 10-én ez már látszott, ennek megfelelően most is nagyon lementek kutyába. Ez a támogatottságukhoz képest lehet méltó szerénység, de a nagy kérdés, hogy hol qrták el? Szerintem én sokszor felhívtam a figyelmet, hogy hol.

Pedig a Szolidaritás ott nem rontotta el, hogy ők már régen szervezetté alakultak, és ott sem, hogy a párt-ellenes civil romantikát régebben feladták, a Milla még most sem.

Milla

A Milla érdeme, hogy sok támogatójuk van, sok embert tudnak kivinni. Hogy ezt hogyan csinálták meg mindama bénaság mellett, ami jellemző rájuk, az jó kérdés. Arról lehet szó, hogy a nagy támogatást tényleg a Milla párt-ellenessége hozta, és az a civil, antiprofi mentalitás, ami a bizonytalan, antiprofi bénáknak tényleg szimpatikus volt. Mondhatjuk azt is, hogy a Milla annyira béna, hogy a bizonytalan szavazó csak tőlük nem fél. Pont a bénaságuk az eddigi siker oka, de pont emiatt nem lehet learatni a gyümölcsöt. Jó kis csapda, ez a magyar szavazók mentalitásának csapdája. Nem mernek olyanok mellé állni, akikkel tényleg nyerhetnek. Legalábbis az a bizonyos nagy, bizonytalan rész, aki Millás.

A pártellenes mentalitás most kicsit oldódni látszik, mert bár Bajnai nem párt, de pártpolitikus, és engedik felszólalni, sőt, "zászlóshajóként lobogtatják". Nyilván rendkívül megdobja ez majd a Milla tüntetést. Ami egyébként jó dolog, mert az fontos, hogy minél nagyobb legyen a tüntetés. Ld később.

Vannak, akik most egy Milla-Bajnai felállásról álmodoznak, ami óriási naivitás. Mármint, hogy Bajnai és a Milla esetleg a minden korábbi pártokat leváltó új erő lehetne. Ez az LMP-nek sem ment. Az LMP kapcsán már leírtam, hogy az LMP-nek mennyire nincs erre lehetősége. Ha nekik nincs, akkor a Milla még sok lépéssel hátrébb van ettől, mert ők még csak nem is alkotnak pártot. Arról nem beszélve, hogy a "minden korábbi politikus menjen a fenébe, kivétel a Bajnai" jelszó erősen inkonzisztens. Tehát ez így nem fog menni, és tulajdonképpen a Milla szerepe ebben az egész dologban totál lényegtelen lenne, mert választást csak párttal lehet nyerni. Szerepük most csak azért van, mert ők csinálják a legnagyobb tüntetést. Ezért megy oda a Bajnai. Illetve pont azért, mert semlegesek.

Bajnai

Gyurcsány kritizálta Bajnai fellépését, amiben csak egy nagyon kis igazság van. Ha Bajnai fellépése azt jelentené, amit az előbb leírtam, hogy adoptálják a Milla pártellenes felfogását, és új erőként akarnak betörni, akkor ez a lépés nagyon rossz lenne. De Bajnai szinte biztosan nem erre készül, ugyanis a Haza és Haladás Blogon éppen olyan elemzést tettek közzé, amely minden párt és erő összefogását sürgeti, és figyelmeztetnek, hogy még így is nagyon nehéz lesz. Bajnai pont azért habozott zászlót bontani, mert nem volt benne biztos, hogy van-e ereje, érdmes-e befektetnie mindazt a munkát, lemondást, amivel egy kampány jár, ha nem biztos a siker. Valószínűleg a tét és felelősség óriási volta vitte rá, hogy zászlót bontson.

Várhatóan tehát Bajnai pont úgy fog navigálni, hogy az a bizonyos Jávor-Botka összefogás az ő, Bajnai nevével összejöjjön, és a DK csatlakozása persze, hogy adott. Illetve még Mesterházy is könnyen beáll, csak Schiffer marad majd ki a buliból. Nem kár érte.

Ezt a távlati tervet most a Millánál kezdi Bajnai. Nem lehet szerintem belátni, hogy ez fog-e működni, és hogy a Millás kezdés hiba, vagy jó stratégia lesz-e. Tehát végül is Gyurcsány kritikája akkor volt helyes, ha ez bukik.

Bajnai iránt most óriási lelkesedés van, sokan úgy várták, mint egy falat kenyeret. Szerintem ez megint messiásvárás, de Bajnaival nem az a gond, hogy nagyon átvágná a szavazókat, legfeljebb az, hogy azért még sem képes akkora csodára, mint amit várnak tőle. Nem biztos, hogy megfelel majd azoknak az óriási elvárásoknak, amelyeket most ez a nagy várakozás támaszt vele szemben. Mert az, hogy Bajnai anno a válságkezelésben viszonylag kemény, ortodox intézkedésekkel a várható dolgot csinálta, és ez abban az egy évben elégséges volt, nem jelenti, hogy jól tudná kormányozni az országot 4 évig. Persze Matolcsynál és Orbánnál jobban, de nem biztos, hogy akkora csodát tud kihozni belőle. Bajnai maga is mondta, hogy amit csinál, az csak tűzoltás, hosszú távon reformokra lenne szükség. Nem tudjuk, hogy Bajnai képes-e ilyeneket végig vinni, nem tudjuk, hogy egy rainbow coalition támogatása elég stabil lenne-e ehhez.

A valóság lehet, hogy szürkébb, és prózaibb lesz. De ez relatíve kisebb baj. Hacsak nem bukna azonnal a majdani Bajnai kormány, és hacsak nem valami nagyon rossz jönne a bukás után.

De alapvetően esélyes emberek közül Bajnainál számomra megfelelőbbet nem tudok mondani. Bajnai országában szerintem lehet élni, tudnék élni. Olyan naiv nem vagyok, hogy azt várjam, hogy egy számomra tökéletesen megfelelő miniszterelnöke legyen az országnak. Bőven elég, ha elfogadható, és Bajnai az.

A fenti analízis azt is magában foglalja, hogy mit látok reális pozitív forgatókönyvnek. Egyébként azt is, hogy egyik pártot vagy szervezetet sem látom igazán jónak, szinte mindegyik bénázik. Egyedül Bajnairól és az MSZP-ról nem írtam olyat, hogy valamit nagyon elqrtak volna, de ez nem jelenti, hogy mindent jól csinálnak. Hát ez van, kérem szépen, a magyar politikai életben sem olyan hű de magas a színvonal. Nem nagyon van normális, becsületes, értelmes ember, aki keveset hibázik, ha meg igen, akkor beismeri, és korrigál. Ha van ilyen ember, akkor nem viszi sokra a politikában. Fenntatom, Bajnai esetleg kivétel lehet. Majd meglátjuk pár év múlva! Hú, most elkönyveltem, hogy ő lesz a miniszterelnök.:)

Ezek után még két dologra szeretnék kitérni.

Legyen nagy tüntetés!

Az első az, hogy az október 23-i tüntetésnek akárhogy is, de nagynak kell lennie. A Milla tüntetésnek óriásinak kellene lennie. Az sem baj, hogy ez a Milla egoját majd jól megnöveli, és megnehezíti a későbbieket. Sajnos nincs másik tüntetés, amelynek most esélye volna nagynak lenni. E mögé kell tehát állni. De az elengedhetetlenül fontos, hogy a Milla tüntetés nagyobb legyen a Békemenetnél, és hogy az eddigieknél minőségileg nagyobb legyen.

Miért fontos ez? A pesszimista kérdezi, mi változik ettől? Lemond majd Orbán, ha háromszázezren tüntetnek ellene? Nem. De Orbán viselkedése, magatartása pozíciója, tárgyalási pozíciója egészen más akkor, ha a Békemenet nagyobb, mint a Milla tüntetés, és egészen más lenne, ha fordítva lenne. Tavasszal láttuk, hogy mi volt a következmény.

A pesszimista azt is mondja, hogy a Békemenetet majd úgyis négyszázezresnek hazudják. Persze. de azért akik hazudnak, legbelül tudják, hogy hazudnak, és azért ha fordítva van a dolog, és a Milla a háromszázezres, a Békemenet meg csak ötvenezres, akkor hiába hazudoznak, azért nem lesz akkora mellényük. Továbbá nem csak az ellenzéki lapok, de a külföld is tudni fogja az igazságot. És ez más lesz. Orbán hazudhat a saját médiájában amit akar. De nem mindegy, hogy külföldön el tudja-e adni, hogy a Békemenet volt a nagyobb, vagy sem. Tavasszal el tudta, mert kb azonos nagyságú volt a január másodikai tüntetéssel. A tanulság világos: egy 3-szoros szorzóval nagyobbnak kell lennie! Az a tuti.

Lehet összefogás nélkül is

Végül egy pár szót arról, hogy lehetséges egy olyan forgatókönyv a jövőben, amikor nincs szükség ekkora összefogásra, sőt, ez volna a normális eset. A normális az volna, hogy bármilyen rosszul politizál a DK és az LMP, legyen nekik nagyobb támogatottságuk. Most itt a pártállástól függetlenül azt mondom, hogy normális volna, ha a demokratikus ellenzék simán megnyerné a választást, és mondjuk 2 párt összefogása is elég volna, és különféle koalíciós forgatókönyvek lennének. Normális lenne, ha egyik párt sem lenne kényszerben, és egyik pártot sem löknék oda, kötnék oda a másik párthoz, csak mert koalíciót kötnek. Ilyen állapotok vannak például Németországban, ahol volt már liberális-baloldali, liberális-jobboldali, baloldali-zöld koalíció, bal-jobb nagykoalíció és lehet még zöld-akármi is a jövőben. Ilyen esetben nincs olyan mély árokásás, és nincs az, hogy egy pártot egy másik párt szolgálólányának állítanak be, csak mert koalíciót kötöttek. Azért nincs, mert másik koalíció is előfordul, és a szavazók ezt természetesnek veszik. Természetesnek veszik, hogy például a szocdemek nem járatták le magukat azzal, hogy egyszer a zöldekkel, máskor a jobboldallal léptek koalícióra. Azt sem, hogy a liberálisok egyszer ide, egyszer oda koalícióztak. Mondjuk ehhez egy szalonképes jobboldal is kell. A CSU/CDU meg hát nem egy Fidesz. Mitöbb, maga is egy állandósult koalíció.

Ehhez azonban az kell, hogy Magyarországon más viszonyok legyenek. Az emberek ne utálják az összes pártot, ne legyenek politika-ellenesek, ne legyen ennyi bizonytalan. Az is kell, hogy az emberek jobban higgyenek a kis pártokban, és ne MSZP-Fidesz bináris felállást tudjanak csak elképzelni. Ezen még a Jobbik nem segít, mert ők nem demokratikus párt (Még rosszabb, sajnos a Fidesz sem).

0 Tovább

Apple? Kösz, nem!

Pár hónapja írtam egy bejegyzést arról, hogy mi a véleményem az Apple-ról. Annak apropója Steve Jobs halála és az iszonyatos személyi kultusz volt, amely hirtelen fellángolt. Elég gyorsan helyére kerül egyébként az emléke majd. Akkor kellett elkezdenem egy Macbookkal dolgozni, és ennek tapasztalatait is belefoglaltam. Ugyanakkor a véleményem megfogalmazása kezdeti, kiforratlan volt. Azóta még több tapasztalattal, sok vitával a hátam mögött sokkal jobban meg tudom fogalmazni a kritikámat. Miközben a részeltekbe nem mennék túlságosan bele, mert arról bizonyára van már sok blog, inkább egy átfogó meglátást fogalmazok meg.

Kezdeném azzal, hogy leírom, valamennyire tudatos, spórolós vásárlónak tartom magam. Ha a boltban látok kétféle terméket, amelyek nem valami triviális kiadást jelentenek, vagy pedig rendszeresen kell vegyek belőlük, akkor nem csak ott a boltban próbálom eldönteni, melyik éri meg, hanem nagyon sokszor tudatos összehasonlítást végzek. Az egyszer vett termékeknél ez előzetes kutatást jelent. A kisebb értékű, de rendszeresen vett termékeknél viszont empirikus tesztet:veszek mindegyikből egyet, és kipróbálom, összehasonlítom élesben.

Sokszor megveszem a bolt saját márkás termékét, és valami más márkás terméket, és kiderül, hogy semmi különbség nincs számomra. Sokszor egyébként is sejthetjük, hogy csak a csomagolás más. Közkeletű hipotézis, sőt, érthető marketinges stratégia, hogy a bolt megcélozza a spórolós vevőt a saját márkával, és a sznobot is, akinek másik márkát, és magasabb árat kell adni, mert csak azt veszi meg.

Az Apple termékei nagyrészt ilyenek. Ezt jól illusztrálja az alábbi kép (nem Macintosh).

Bizony, Steve Jobs a számítástechnika Loius Vuittonja, nem sokkal több egy divatdiktátornál. És az a helyzet, hogy átlagos, normális ember nem vesz Loius Vuittont. A gazdag sznobok azok persze vesznek. És itt két dolog az, ami idegesítő. Az egyik az, hogy egy "Loius Vuittont" zseninek mondanak, amikor szerintem közel sem zseniális, hanem csak valaki, aki ügyesen kihasználja a sznobizmust. A másik, amikor közemberek mégis elkezdenek egy csomó Loius Vuittont venni. Értsd, egyáltalán nem olyan gazdag emberek tömegei vesznek Apple termékeket venni felvágásból. Ugyanúgy, ahogy régen az Adidas meg a Puma meg hasonló márkákat elkezdték venni egy csomóan a rendszerváltás környékén. Csak itt jóval nagyobb pénzről van szó.

Ha csak arról lenne szó, hogy egy Loius Vuitton vagy egy Steve Jobs abból él, hogy gazdag emberek sznobizmusát kihasználja, és ezt az embert nem nagyon istenítenénk, hanem elfogadnánk, hogy hát van ilyen, temetkezési vállalkozó is van, nem?! Tehát ha csak erről lenne szó, és a gazdagok, akik megtehetik, amúgy sem dolgozták halálra magukat azért a pénzért, valami hülyeségre kell úgyis elszórniuk, mert értelmes igényekre nem lehet, hát, akkor hadd menjen! Szép csendben fosszák csak ki a gazdagokat! Csak ne gyerekmunkával! Annyira azért nem fontos a gazdagok megfosztása, hogy gyerekeket dolgoztassanak.

A baj szerintem akkor van, amikor azok a közemberek, akik megveszik ezeket a feleslegesen drága termékeket, akkor megmagyarázzák, hogy  de ez nagyon racionális. Például nagyon meg van designolva. A designt, mint szempontot ennyire túlértékelni a gazdag ember esetében fogadhatnám el, ő megengedheti magának. Ez még talán nem is sznobság, ha a design alatt valami praktikus szempontot értünk, vagy mondjuk tényleg valamilyen nagyobb harmóniát. Mert design is lehet a külsővel kapcsolatosan egy kicsit megfogható, objektíven hasznos, praktikus szempont,mint például, hogy mennyire áll kézhez. És lehet olyan is, hogy "na most éppen ez tetszik, ez a hype".

Az Apple termékek egyébként szerintem még design szempontból sem olyan nagyon kiemelkedőek. Meg ugye tetejében még olyan is van, hogy lopják is a designt. Én nem látom, hogy egy Macbook, egy Ipad, egy iPhone vagy egy iPod miért lenne annyira designos. Nekem nem is tetszik. Az iPod nagyon nem.

Ha pedig a praktikus designt nézzük, akkor a Macbookkal van tapasztalatom, és azt kell, hogy mondjam, hogy az elektromos kábel csatlakozása az szörnyen elb.szott dolog. Én a MacBookon sok órán, néhány napon át tartó dolgokat futtattam, mert tudományos kutatásra használtam. Mint említettem, kellett használnom, nem én választottam a MacBookot, hanem munkahelyen ezt kellett használni. No és az elektromos kábel sokszor kiesett a csatlakozóból, a futtatás pedig megállt. Jó, nem veszett el, mert a gép hibernált (ez legalább működött), de kiesett egy csomó óra, amíg észrevettem. Ez csak a Macintosshal fordult elő. Mondták, hogy ez a design azért jó, mert nem rántja le az ember a gépet az asztalról. Na ez meg soha nem fordult nekem még elő másik géppel. A saját gépeim természetesen soha nem Macek voltak. Tehát empirikusan egy nem igazán létező probléma megoldására olyan "megoldás" terveztek, amely több bajt okoz.

Ha beljebb megyünk a keményebb technikai részleteket illetően, akkor itt persze az Interneten végtelen vitákat találhatunk, amelyet összefoglalva legfeljebb döntetlenre jön ki a dolog. Azaz a Macontosh nem jobb, ellenben furcsán más. Mert a Linux és a Windows is különböző, mégis közelebb állnak egymáshoz, mint egy Mac. Itt inkább a grafikus interface-re gondolok, mert a Linux és a Unix persze közel áll egymáshoz.

Amikor elkezdtem a munkám, egy csomó szokatlan, furcsa, ésszerűtlen dolgot kellett megszoknom, és ez hátráltatta a munkát. A magyar billentyűzet megoldása például. Amikor meg leadtam a gépet, akkor meg éppen az volt a baja, hogy a space billentyűre mindig elváltott a fókusz az aktuális ablakról. Magyarul minden szó után vissza kellett hozni a fókuszt, hogy tovább gépelhessek. Nem jöttem rá, mi a fene állítódott el, és mivel már nem kellett használnom, úgy maradt. Valaki igencsak szenvedhetett vele utána.

Én magam leginkább a Safari miatt szenvedtem, amelynek a helyesírás-ellenőrzőjében a nyelv felismerés katasztrofális, a youtube-on nem mutatta a feliratokat a videóhoz, kérdezés nélkül kilépett command+Q-ra. Ez utóbbi azért bajos, mert a francia billentyűzeten az A és a Q fordítva van, és a command+A a "mindent kijelöl". Persze lehet más böngészőt használni, de ha az Apple egy böngészőt nem tud jól összehozni, akkor felejtsük már el, hogy az Apple olyan frankón fejleszt és designol!

Egyébként egy Macintosh ugyebár most már általában hardveresen ugyanolyan intel, mint a többi gép, szofveresen meg egy unixra rakott grafikus interface. Ez nem egy zseniális dolog, nem egy jó design, ez szükségmegoldás. Gányolás.

Nincs, nem volt, nem lesz iPhone-om, erről nem tudok sokat mondani. Ismeretes, hogy most leégtek a térképpel.  A smartphone-okkal eleve az a meglátásom, hogy majdnem mindenkinek felesleges. Nekem egy 6 éves Nokiám van, tud telefonálni, SMS-t küldeni, ennyi elég, Tud fényképezni is, de azt alig használom. A munkahelyen sok embernek van Internete, ha nincs, akkor meg dolgozik. Otthon is van Internet. Arra a tíz percre, amíg hazaérek, meg megvagyok Internet nélkül. Az már egyenesen beteges Internet függőség, ha valakinek ekkor is kell Internet.Örülhetnének az emberek, hogy a munkába menet végre nem interneteznek. És vagyok annyira szervezett, hogy általában nem útközben kell megnéznem az időjárást, valaminek a nyitva-tartását, és ilyenek.

Nagyon kevés ember tudja az okostelefon extra képességeit tényleg hasznosan kihasználni. Az RER-en legtöbbet azt láttam, hogy akinek okostelefonja van, az állandóan SMS-ezik vagy játszik. Ahelyett, hogy beszélnének valakivel, olvasnának. Na ezért igazán kár. És persze a játék általában valami agyatlan dolog volt.

Szóval szerintem okostelefon felesleges. De ha már van, akkor miért lenne az iPhone? Annyi más márka van, melyek olcsóbban kínálják ugyanazt. Most jól fogok keresni, ha minden jól megy, lehet hogy majd veszek mégis egy okostelefont, mert azért tartok attól, hogy a Nokia mikor fogja feldobni a talpát. De biztos nem iPhone lesz.

iPadem sincs. Erről is azt gondolom, hogy felesleges. Laptopom van, tehát otthon tudom ide-oda vinni, be tudom vinni az ágyba. Szükségem van arra a számítási kapacitásra, tárhelyre, ami egy tabletben nincs benne.Itt is áll az, hogy ha vennék ilyet, mert már felvet a pénz, akkor az nem iPad lesz, mert konkurens termékek vannak, melyek ugyanazt tudják olcsóbban.

Az ultrabook egy kicsit más helyzet, mert a laptop képességeit nagyrészt tudja, de könnyebb. Itt nem a képességekből áldozunk be a méret kedvéért, hanem többet fizetünk. És persze a Macintosh-nál többet, mint a konkurens termékeknél.

Két dolgot megismételnék. Amikor azt mondom, esetleg vennék majd ilyet, azt úgy értem, hogy ha már felvet a pénz. Ha az embernek sok pénze van, akkor már érthetőbbé válhat az, hogy jó, vesz egy ultrabookot, hogy kicsit kényelmesebb legyen az élete. Vagy egye-fene egy tabletet, mert nincs vágódeszka otthon.:) Mint írtam, az a bosszantó, amikor olyan emberek esnek a sznobizmus áldozatául, akik nem engedhetnék meg igazán maguknak.

A másik Steve Jobs "szenialitása". Steve Jobs nem találta fel a tabletet, a digitális mp3 lejátszót, az okostelefont, az érintőképernyőt, semmit. Mindegyik termékből volt az Apple előtt már termék, csak nem volt rá kereslet. Steve Jobs mindegyik esetben annyit csinált, hogy pár évvel később előjött a termékkel, és divatdiktátorként, manipulációval mesterséges keresletet generált. Ehhez pedig az emberek sznobságára kellett apellálnia, olyan emberek sznobságára, akik nem engedhetnék meg maguknak ezt. Ez pedig szerintem káros dolog, és szánalmas dolog, nem "zsenialitás". Nem zseniális dolog becsapni az embereket. Az igazi zsenialitás becsapás nélkül, hasznosan létrehozni a valóban hasznos dolgokat az emberiségnek.

A viták során sokszor feljött, hogy savanyú a szőlő, azért akarom lehúzni az Apple-t, mert irigykedek rá. Nem. Ahogy az imént írtam, rühelleném, ha emberek manipulálásából élnék. Rühelleném, ha az Apple igazgatója lennék, ha a blog.hu fő managere, ha az index főszerkesztője, és csak ennyit hoztam volna ki ezekből, amennyit kihoztak.

És pontosan azért kritizálom ezeket, mert én nem ezt, a "könnyű utat" választottam.Nem vagyok hülye, tudnék én is embereket manipulálni, de nem akarok. Nagyobb kihívást választottam.

Szerintem értékesebb dolgokat alkottam és adtam a világnak, és szeretném, ha a világ értékítélete a normális irányba tolódna el, kevésbé esnénk hasa az ilyen manipulátor divatdiktátoroktól.

0 Tovább

A Schifferizmus bukása és a gyorskocsi utcai koalíció

Ez most az az éles történelmi helyzet, amikor nem lehet nem összefogni, nem lehet középen állni, nem lehet semlegesnek maradni. Itt állni kell valahova, és sokat mond, hogy ki hova áll. Tegnap az a helyzet volt, hogy a demokrata pártok politikusainak a börtönben volt a helye.

***

Schiffer András az utóbbi évben, és sajnos még az utóbbi hónapban is egy őrült politikát folytatott, legalábbis, ami az LMP összefogását illeti más pártokkal. Schiffer korábban is, mostanában is kinyilvánította, hogy az ördöggel is összefog a Fidesz ellen, csak az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval nem. Ez nem csupán szóvirág: úgy tűnik, hogy Schiffer és Karácsony inkább fogna össze a Jobbikkal.

Tegnap, december 23.-án nem csak Orbán Viktor, de Schiffer András eme politikája is látványosan megbukott. Orbán Viktor bukása annyira triviális, és annyit írtam róla, annyit írnak róla mások, hogy nem szükséges ismételgetnem. Sokkal érdekesebb Schiffer András utálkozós politikájának bukása. Ez utóbbi nem jelenti Schiffer András bukását, amennyiben belátja tévedését, és korrigál.

Közbevetőleg: Schiffer és Karácsony utálkozós politikája már a második kerületi időközi választásokon is megbukott egyszer: a szavazók véleményt mondtak róla. És véleményt mondtak Karácsony hazugságáról is. De ezt már korábban kifejtettem, nem ismétlem magam.

December 23.-a az LMP akciójával kezdődött, és azzal is végződött. Ezt el kell ismerni, Gyurcsány maga is elismerte, hogy az érdem az LMP-é. Övék volt a tüntetés, ők találták ki a blokádot, ők vállalták fel először.

Az Index és a Hírszerző Gyurcsányfóbiás rögeszméje szerint Gyurcsány elcsalta a showt. Ezzel Vona Gábor és Gaudi Nagy Tamás szellemi közösségéhez kapcsolódott az Index. Sajnálatos, amikor egy politikus utálata ennyire elhomályosítja egy újságíró gondolkodását.

Én többször megkritizáltam Gyurcsány Ferencet, amikor totojázott, amikor késlekedett. Tegnap egyenes adásban néztem a közvetítést, és pont ezért nagyon kíváncsian vártam, hogy mit lép Gyurcsány. Bátor lesz-e? Egyébként a kiskutyus médiára jellemző, hogy első reakciójuk legtöbbször az, hogy mit mond erre Gyurcsány. Amint megjelent, azonnal vele foglalkoztak, őt szólaltatták meg. Ez az első reflex: mit mond Gyurcsány?

Gyurcsány azt nyilatkozta, hogy Orbán rendszere diktatúra. Ez eddig rendben van, de mit tegyen? Természetesen, ha leült volna a láncos LMP-sek közé, az ízléstelen tolakodás lett volna. Látható volt, hogy a Demokratikus Koalíció várakozik, tanakodik, telefonálgatnak. Természetesen: Ez egy nehéz döntés volt, meg kellett fontolni. De ezek után azt tették, ami helyes volt: csatlakoztak. Nem nagy dérrel-durral, csendben, bátran, gyakorlatilag szó nélkül vitették be magukat. Ez lenne a show ellopása? Nagyon nem.

Persze, a külföldi hírek nagyrészt Gyurcsánnyal foglalkoztak. A média már csak ilyen. És ezért is volt fontos Gyurcsány csatlakozása, mert a külföldi olvasó ingerküszöbét ez üti meg: Magyarország ex-miniszterelnökét vitték be.

De Gyurcsány nem lopta el a showt az esti rendezvényen, az LMP learathatta az akciójáért a jól megérdemelt gyümölcsöt: kapott egy tüntetést, amelyen a Szolidaritás felszólalt, melyet az MSZP, a DK, a 4k, a Szolidaritás és a Milla támogatott. Ők ellopták a showt? A Szolidaritás ellopta a showt? Ugye, hogy nem? Akkor Gyurcsány hogy lopta volna el? Ha kint volt is, akkor valahol hátul a tömegben. Nem lépett fel, nem lopta el a showt. Én nem láttam.

Foglalkozzunk ezután Schifferrel! Schiffer viszont nem vállalta, hogy bevigyék a börtönbe. Először is, Gaudi Nagy Tamással (a kénes szájszagú ördöggel) trécselt kedélyesen,aki pár perccel előtte kéjesen örvendett, hogy beviszik Gyurcsányt.

Később Schiffer ugyan megjelent a Gyorskocsi utcában, de nem bevitték, hanem megjelent az utcában. Ha valaki rácsatlakozó parazitaként viselkedett, az inkább Schiffer. Mondhatnám, ellopta a showt, ha nem az LMP szervezte volna a tüntetést. Elég különös dolog.

De azért a tényt jegyezzük meg: a Gyorskocsi utcában a demokratikus ellenzék képviselői voltak: LMP-sek, MSZP-sek, Demokratikus Koalíciósok. Az, hogy ők voltak, és csak ők, az jelzi azt, hogy kire lehet számítani, és kire nem. A Gyorskocsi utcai koalíció nem csak egy szójáték.

Először is, az embereket nem forraszt össze jobban dolog, mint a közös élmény, és különösen a letartóztatásban töltött közös élmény. Ellenállókat mi sem forraszt össze jobban, mint a közös ellenállás. Azok, akiket bevittek, legalább egy órát álltak a Gyorskocsi utca folyosóján. Minden bizonnyal beszéltek ott egymással. És ha nem is tekinthetjük ezt a demokratikus ellenzék Nemzeti Kerekasztalának, emberi kapcsolatok bizonyára szövődtek ott. Olyan kapcsolatok, amelyek egy majdani Nemzeti Kerekasztal alapjai lehetnek. Ezt a Kerekasztalt egyébként a Szolidaritás bejelentette az esti tüntetésen. Reméljük, meg fog valósulni, és nem csak üres jelszó lesz.

Nem véletlen, hogy ki volt bent, és ki volt kint. A Fidesz és a KDNP persze, hogy nem csatlakozott, de az sokat mutat, hogy a Jobbik hova állt. Az ilyen éles helyzetek mutatják meg, kire lehet számítani, és kire nem. Az MSZP és a DK olyan demokratikus párt, amely tudja, hogy adott esetben hova kell állni. A Jobbik nem.

Az sem véletlen, hogy a három párt közül két pártelnök volt bent a Gyorskocsi utcában: Gyurcsány és Mesterházy. És egy nem volt bent: Schiffer András. Schiffer kimaradt. Ő éles helyzetben nem vállalta, amit vállalnia kellett volna. Pedig éles helyzetben ismerszik meg igazán az ember. De Schiffer nem egy bátor, határozott ember. Bár makacsnak makacs.

Az egészet megpróbálhatják könyvelni úgy is, hogy az LMP elkezdett valamit, és az MSZP és DK hívatlanul rácsatlakozott. Azaz még mindig a show ellopásáról lenne szó. Be lehetne állítani a helyzetet úgy, hogy az LMP egyáltalán nem akarta ezt az együttműködést, csak az MSZP és a DK erőltette rá, és az adott helyzetben az LMP nem tudott mit tenni.

De akkor azt kell meggondolni, hogy a Szolidaritás, a Milla, és a 4k is csatlakozott a tüntetéshez. Az esti tüntetés előtt mindegyik jelentős civil szervezet arra szólította fel híveit, hogy menjenek ki. És a Szolidaritástól még fel is szólaltak. Továbbá mindegyik civil szervezet, sőt, még néhány LMP-s (ha jól emlékszem) is a teljes demokratikus ellenzék összefogását sürgette. Kivétel persze Schiffert magát. De ha makacskodik, akkor itt egyedül marad.

Schiffer makacssága azért is érthetetlen, mert a Fidesz választási törvénye, amely a tegnapi akció legfontosabb motivációja volt LMP oldalról, a legkisebb pártokat sújtja a legjobban, és az LMP még a veszélyeztetettek között van. Nem biztos, hogy egyedül be tud jutni a Parlamentbe 2014-ben. Persze addig még sok minden történhet a népszerűségi adatok területén, de a jelenlegi állásban nekik van félnivalójuk, nem az MSZP-nek. Persze a DK-nak is van, de ők ezt értve is viselkednek.

Schiffernek be kéne végre látnia, hogy egy párt nem attól lesz önálló, és karakteres, hogy kivel nem áll össze. Ha egy párt az egyediségét csak azzal tudja megmutatni, hogy kinyilvánítja, hogy mindenkit utál, az szánalmasan szegényes. Egy ténylegesen önálló párt attól önálló, hogy a politikája összetéveszthetetlen. Az LMP esetében ez lehetne például az, ha tisztán zöld párt volna, mint a németek zöld pártja.

A balliberális politika rákfenéje, hogy időnként jönnek a jobberes hülyék a maguk szánalmasan primitív beszólásaikkal, hogy "az LMP SZDSZ 2.0", "a SZEMA új SZDSZ", "a DK csak MSZP". Ennek bedőlni roppant butaság, a jobberek hülyeségéhez való leereszkedés. A DK-nak is azzal kell megmutatni, hogy nem az MSZP, hogy más politikát folytat. Gyurcsány ezt érti is: ki merte fejezni, hogy az MSZP-t potenciális koalíciós partnernek tekinti.

Ha minden jól megy, akkor a DK-nak sikerül megmutatnia, hogy a közép felé nyitottabb politikát visznek, és ez azzal lesz hiteles, hogy valóban elvszerűen politizálnak, ilyen elvek mentén. Az MSZP attól fog különbözni, hogy jobban baloldali politikát folytatnak majd. Ez akkor lesz hiteles, ha pár politikai kérdésben tényleg baloldalibbak lesznek a DK-nál.

Megjegyzem, a 4k is akkor hiteles, és akkor lesz egyéni párt, ha meg tudja különböztetni magát. Egyelőre a stílusuk nagyon más, és a programjuk is annyira balos, hogy ez is rendben van.

Egyik pártnak sem azzal kellene most foglalkoznia, hogy kivel nem fog össze. A helyzet ugyanis az, hogy minden demokratikus ellenzéknek össze kell fognia. Majd, ha az LMP vagy a DK vagy az MSZP egyedül is választást tud nyerni, akkor lehet olyan kérdés, hogy kivel nem kötnek koalíciót. De ez még messze van.

Mellesleg, szerintem az a jó demokrácia, amikor a parlamentben legalább 5 párt van, senkinek nincs kétharmada. Nem ördögtől való, mi több, par excellence a demokrácia megnyilvánulása az, ha koalíciós kormány van. Fejlett, nyugati demokráciákban rendszerint így van (az USA rendszere kivétel, és nem is jó szerintem).

A demokrácia legjobb formája az, ha senkinek nincs kétharmada, de még többsége sem. Ha a kormánynak minden kérdésben meg kell állapodnia legalább két párttal. Abban a bizonyos "elmúlt nyolc évben" sokan átkozták a koalíciós egyezkedéseket, de ebben a bizonyos elmúlt másfél évben láthatjuk, mi van akkor, amikor nem kell tárgyalni, nem kell egyezkedni, hanem erőből le lehet nyomni a dolgokat a Parlamentben. Jobb az, ha még a sima többség sem nyomhat le semmit.

A Viktatúra bukása után jó volna látni, az MSZP, a DK, az LMP és mondjuk a 4k, vagy a Szolidaritás bent ülne a Parlamentben. A Fidesz kiesne, és helyette inkább egy normális jobboldali párt jutna be. A Jobbik meg hát úgy tűnik, sajnos bejut, de ha tíz százalék körül szerepel, az nem katasztrófa. Hadd lássák az emberek, hogy szerepel le a hülyeség! Ez volna kérem, a szép demokrácia!

Ha sok párt van, akkor sokkal több embernek van kire szavaznia. Kevesebben érzik úgy, hogy egyetlen párt sem elég jó neki. Nagyobb a részvétel, kevesebb a bizonytalan, jobban érdekli az embereket a politika, és többen vesznek részt benne.

És akinek a sok párt közül sem jó egyik sem, annak is lehet azt mondani, hogy minden döntés pár párt kompromisszumán alapul, tehát kevesebbszer fordul elő, hogy totál rossz. Egy embernek lehet, hogy sem az MSZP, sem az LMP, sem a DK nem pont jó, de egy MSZP-DK-LMP koalíció talán elég kiegyensúlyozott neki.

Én nem szeretem Schiffer Andrást, mint embert. Barátságtalannak tűnik, makacsnak, karót nyeltnek, érdekembernek. Ahogy az esti tüntetésen beszélt, az arra utalt, hogy gyakorlatilag nem érdeklik az emberek. Látszott rajta, hogy amikor a tömeg kiabálásától nem tudta elkezdeni a mondatát, az mindig zavarta. Schiffer András zavaró számomra, mint személy. Ugyanakkor a demokrácia és tolerancia értelmében azt mondom, ő is képvisel valakiket, helye van a magyar politikában. Ha ő elfogadja, hogy össze kell fognunk, akkor helye van.

Ez most az az éles történelmi helyzet, amikor nem lehet nem összefogni, nem lehet középen állni, nem lehet semlegesnek maradni. Itt állni kell valahova, és sokat mond, hogy ki hova áll. Tegnap az a helyzet volt, hogy a demokrata pártok politikusainak a börtönben volt a helye.

Ha összefognánk, és végre az emberek is felébrednének, akkor ki lehetne vinni esetleg százezer, több százezer, vagy millió embert az utcára. Orbán Viktort, és ami még fontosabb, a Fidesz képviselőit a pár tízezer ember nem érdekelte. Azért én megpróbálnám a pár százezres tömeg nyomását.

0 Tovább

Mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott Orbán Európán át...

Ekkor Orbán nem megáll, nem elgondolkodik, hanem bejelenti a Parlamentben, hogy dupla sebességre kapcsol. Hát gratulálok, bohócügyi miniszterelnök! Gratulálok!

***

Nyugati világnak alkonyúlatánál megállék a kanyargó kormány-politikánál... S mit látok... Orbánnak egy évig nem nagyon volt eszében megmenteni a frankhiteleseket, aztán kitervelték az árfolyam-rögzítéses "megoldást", amely hosszú távon még rosszabb helyzetbe csábította az embereket. De egészen biztos, hogy akkor még a mostani rémálom nem jutott eszükbe, mert a fix árfolyamos átváltás vagy teljes törlesztés után nincs értelme az előbbi, alig életbe lépett intézkedésnek. Hajmeresztő kapkodás.

Kész... Ez paff... Orbán Viktor bedöntötte a forintot, a tőzsdét, az ország csődkockázati indexét, az OTP-t, stb. Mindezt egy olyan javaslattal, amellyel félig még mindig egyet lehetne érteni. Odáig az ötlet jó, hogy a frankhitelesek átválthassák, vagy kifizethessék tartozásukat egy összegben. Ha aktuális árfolyamon tenné, egyet is értenék, De a 180 forintos fix árfolyam hajmeresztő. Vártam ezzel a cikkel, mert azt gondoltam - azt reméltem - hogy ez az egész nem Orbán végső elborulásának jele, hanem csak a szokásos, arrogáns, blöffölős Fideszes tárgyalási technika: bedobnak valami durvát, aztán engednek, és végül a bankok átvágva, manipulálva, még örülnek is, ha mondjuk csak 200 forintos árfolyammal kell kiegyezniük. Ha az olvasó ennek örülne, akkor az demonstrálja, hogy mennyire működni tud ez az arrogáns stratégia. Ne dőljünk be neki! A frankhiteleseknek természetesen aktuális árfolyamon kellene törleszteniük, akkor is, ha egy összegben teszik.

Az intézkedés nyilván népszerű lesz a frankhitelesek körében. És Orbán nyilván pontosan ezért tette ezt: éhezik egy kis támogatásra, mert retteg attól, hogy a Fidesz népszerűsége tovább csökken. A véget ugyan nem kerülheti el, mert aki katasztrofálisan kormányoz, az katasztrofálisan kormányoz. Lehet itt manipulálni, tologatni, rögtönözni, hajmeresztő manővereket véghez vinni, vagy ahogy egy korábbi miniszterelnök fogalmazott:lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de a vég ettől még el fog jönni.

Nem csupán az a félelmetes Orbán Viktor tegnapi fellépésében, amit mondott, nem csak az, amit tett - egy ideje tudjuk, mind a kettőt háromszor le kell ellenőrizni, mert mind a kettő követhetetlen, és a fene se tudja, hogy milyen iszonyban vannak egymással – hanem az is, ahogy ezt indokolta.

Orbán világválságot vizionált ott és akkor, ahol nincs. Az az Orbán, aki a valódi világválságban artikulálatlanul üvöltötte a médiába, hogy „Gyurcsány a hibás“, az az Orbán, amikor már a válság elmúlt, és amikor tényleg a miniszterelnök a hibás, akkor megszállottan azt hajtogatja, hogy világválság van. Hát a fészkes, fekete fenét, „kedves“ miniszterelnök „úr“, egy fenét. Nincs világválság, és ezért a el...rásért egyetlen egyvalaki a hibás: Orbán a hibás! Oké, Matolcsy is, és az egész Fidesz frakció, akik vele együtt táncolnak, de a legnagyobb felelős természetesen Orbán, aki támogatja, erőlteti ezt az őrültséget.

Azért egy kicsit is nem béna kormánnyal egy két százalékos növekedést azért csak el lehetne érni ilyen környezetben is. Ha Orbán most, amikor sokkal jobb a világgazdaság, csak arra képes, amit Bajnai simán vitt a tényleges gazdasági világválság végén, akkor az szánalmas. Ha csak azt folytatta volna, amit Gyurcsány és Bajnai megkezdett, akkor sikerült is volna neki legalább a két százalék, talán még három is.

De Orbán már egy ideje szabadságharcot hirdetett, már az IMF esetében is szembe ment a világgal, azóta is a külön utas, magyar gazdaság sikeréről vizionál, miközben a Matolcsyzmus csődöt mondott. Orbán megy tovább hajthatatlanul. Ahogy arrogáns őrültet játszott az EU Parlamentben,  úgy most is zúgva, bőgve töri át a gátot, el akarja nyelni a világot.

De nem csupán hallucinál a mi miniszterelnökünk, hanem eszelős is. Nem csak nem veszi észre, hogy a szakadék felé megy, és viszi az országot, de ráadásul még nagyobb sebességre is kapcsol. Ismerjük a viccet, Kádár óta ismerjük. Lehet, hogy a nyugati kapitalizmus a szakadék szélén áll, de hogy Orbán kétszeres sebességgel rohan bele, az tuti.

Akkor, amikor mindenki szembe megy az autópályán, még a jobboldali közgazdászok is figyelmeztetik. Eközben senki nem mer szólni neki a Fideszben - vagy ha mer, nem hallgat rá - a frakció megy utána, és persze húzza magával az egész országot. Ekkor Orbán nem megáll, nem elgondolkodik, hanem bejelenti a Parlamentben, hogy dupla sebességre kapcsol. Hát gratulálok, bohócügyi miniszterelnök! Gratulálok!

Persze így hamarabb fogunk a szakadékba esni, de sajnos durvább is lesz az ütközés, és igazán nem kellett volna egy ilyen zúgó, éji bogárra bízni a kormányt. Melyik volt az az észkombájn, aki ezt elkövette? Ja, a 2,7 millió szavazó, és az a másik pár millió, aki passzívan nézte, azt hívén, hogy nem lesz ebből baj.

Csak páran voltak, akik nem nézték tétlenül. Páran már a választás előtt is látták ezt. Például Debreczeni József megírta könyvében, hogy miért baj az, hogy a Fidesz egy oligarchikus párt. Pontosan azt írta meg, hogy ebből az lesz, hogy a szakadék felé fogunk menni, és csak a szakadék fogja megállítani az országot. Mert nekünk Mohács kell. Ez az ország ilyen.

3 Tovább

progressziv

blogavatar

Nem a Fidesz, nem a Jobbik, és a többi párt sem egészen tetszik, de liberális és kicsit baloldali vagyok. Brendel Mátyás blogja.

Utolsó kommentek